Washington: antiszemitizmus az Izrael elleni bojkottmozgalom

2020. november 19. 12:37

Az Egyesült Államok ezentúl antiszemitának fogja tekinteni a Bojkott, Tőkekivonás, Szankciók (BDS) nevű, Izraellel szembeni nemzetközi mozgalmat – jelentette be Mike Pompeo.

2020. november 19. 12:37
null

Pompeo közölte, hogy Washington be fogja szüntetni azoknak a csoportoknak a finanszírozását, amelyek kapcsolatban állnak az izraeli termékek bojkottját szorgalmazó mozgalommal, amely a palesztinokkal szembeni bánásmód miatt szorgalmazza Izrael megbüntetését. 

„Antiszemitának fogjuk tekinteni a nemzetközi BDS mozgalmat” – mondta Pompeo, miután találkozott Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel. „Azonnali lépéseket teszünk, hogy azonosítsuk azokat a szervezeteket, amelyek kapcsolatban állnak a gyűlöletes BDS-szel, és megvonjuk az amerikai kormány támogatását az ilyen csoportoktól” – tette hozzá a külügyminiszter.

„Ennek itt az ideje” – húzta alá az amerikai külügyminiszter, egyúttal rákos betegségnek nevezve a BDS-t. Benjámin Netanjahu köszönetet mondott Pompeónak és az amerikai elnöknek, Donald Trumpnak az elmúlt négy évben nyújtott támogatásukért, beleértve a „júdeai és szamariai zsidó telepek jogi státuszának elismerését”.

Netanjahu Pompeo egy évvel ezelőtti bejelentésére utalt, amely szerint Washington a nemzetközi közösség nagy részével ellentétben a továbbiakban nem tekinti a nemzetközi joggal ellentétesnek a ciszjordániai zsidó telepeket. Első ízben látogat el amerikai külügyminiszter egy ciszjordániai településre csütörtökön, ezzel kiváltva palesztinok felháborodását és tiltakozását.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ÁrPi
2020. november 19. 18:53
És január 20. után ez megváltozik vagy nem???
bakafánt
2020. november 19. 16:12
És ugyanúgy elítélendő a kuba,é-korea,oroszország,stb elleni szankció,bojkott,tőkekivonás,stb.Mivel a nagyondemokratikusoknál nincs kettős mérce,ugye?
Mandarin.
2020. november 19. 15:09
A valódi antiszemiták a nyugati liberális, szocialista bürokraták, politikusok, ezek rágalmazhatnak bárkit, de valójában ők gyűlölik a zsidókat és Izraelt.
fatman
2020. november 19. 14:53
"Ennek itt az ideje"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!