„A vallásszabadság a zárókő a szabadság boltívében” – beszélgetés Gerard Bradley jogászprofesszorral

A vallásszabadsággal összefüggő ügyek már egy ideje a Legfelső Bíróság érdeklődésének előterében állnak tengerentúl. Emellett, amint erre nemrégiben Samuel Alito, a Legfelső Bíróság tagja rámutatott, a járvány időszakában meghozott rendkívüli intézkedések a vallás szabad gyakorlásának érvényesülése tekintetében súlyos ellentmondásokhoz vezettek. Véleménye szerint melyek a vallásszabadságot övező legnagyobb kihívások a 21. században?

Az amerikai Legfelső Bíróságnak a templomok kötelező bezárását elrendelő tagállami intézkedés tárgyában nemrégiben meghozott döntése mindenképpen üdvözlendő. Ez az ügy New York államban indult. A bíróság pedig november 25. napján késő este – tulajdonképpen csak órákkal a Hálaadás ünnepét megelőzően – megtiltotta Andrew Cuomo kormányzó templomi, illetve zsinagógai összejöveteleket korlátozó rendeletének végrehajtását. Az ilyen korlátozások ügyében a kulcsjelentőségű mércét a vallásgyakorlás céljából tartott összejöveteleknek a más területen, például a bevásárlóközpontban, a kaszinókban, a piacokon és üzletekben bevezetett korlátozásokkal történő összehasonlítása kell, hogy jelentse.

A Legfelső Bíróság most, az ügy kezdeti szakaszában azt mondta ki, hogy ez a különbségtétel nem megengedhető. Üdvözlendő, hogy a különböző összejöveteleket azonos mércével méri. 

Hogyan hatott ez a döntés a vallás szabad gyakorlására Amerika-szerte?

A kérdésre adott válasznak két oldala van. A kettőt együttvéve pedig súlyos csapást mértek a vallásszabadságra. Azzal, hogy a Legfelső Bíróság a tagállamokkal szemben is alkalmazhatónak ítélte az állam és egyház elválasztásáról szóló alkotmányi szabályt, tulajdonképpen saját magának tartotta fenn a végső szó kimondását a vallás és a közélet kapcsolata tekintetében a tagállamokban felmerülő kérdésekben. Ezzel ellentétben 1947 előtt a tagállami bíróságok és törvényhozók szabadon dönthettek ezekben az ügyekben. Másfelől a legfőbb bírói testület az Everson döntésben az újdonsült hatáskörét arra használta, hogy szekularizálja az amerikai közéletet. A vallásszabadság pedig ezt megszenvedte, mert magára a vallásra többé már nem úgy tekintettek, mint becses „közjóra”, hanem ehelyett az Everson döntésben mintegy „privatizálták”, aminek következtében a vallásszabadság elve erodálódott. Ez a folyamat pedig azóta is tart.

Milyen szerepet játszik a közjóként felfogott vallás egy társadalomban?

Csak a két legfontosabb szempontot emelem ki. Egyfelől ha a vallást „közösként” fogjuk fel, akkor azzal azt fejezzük ki, hogy a közösség számára is értéket képvisel, és nem csak „magánjószág”. Ez a felfogás pedig azt jelenti, hogy a vallás alapvetően jó a társadalom számára, és a társadalomnak még azokat a tagjait is átöleli, akik személy szerint nem hívők. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az oktatás és az egészség ügye is fontos közjavak, érdemesek a közösség támogatására, a társadalom még azon tagjaink részéről is, akik egyébként elhanyagolják a saját képzésüket vagy egészségüket, sőt még bizonyos értelemben azok részéről is, akik nem becsülik a saját oktatásukat vagy egészségüket. Ehhez hasonlóan azt mondhatjuk, hogy a vallás jó és a közösség még azon tagjainak részéről is támogatására érdemes is, akik egyébként nem vallásosak.

Másfelől pedig fontos szempontként szükséges kiemelni, hogy

Ez a fajta elkötelezettség pedig még azokban a társadalmakban is jelentős mértékben érezteti hatását az emberek és hatóságok kapcsolatrendszereiben, amelyekben nincsen bevett egyház vagy domináns vallás.

A Claremont Intézet az amerikai életmód sajátosságait kutató projektet indított el. Milyen szerepet játszik a vallás és a vallási meggyőződés kifejezése a sajátos amerikai életmódban?

Jelenleg Amerika, ha szabad így fogalmaznom, két irányzat között őrlődik. Az Everson döntésben megkezdődött, majd az 1960-as évektől komolyan lendületet kapó „privatizációs” törekvésekkel az az irányzat áll küzdelemben, amely az országalapítók eredeti értelmezéséhez kíván visszatérni, és ami egészen a ’60-as évekig áthatotta az amerikai hagyományt. A közösségi létünk régre visszanyúló szervezése terén a kormányzat elismerte a vallás egyedülálló és becses értékét, amely szerepet játszik mind az olyan köztársasági intézmények sikerességében, mint amelyek nekünk is vannak, mind pedig a személyek valódi felvirágoztatásában. Minthogy a vallás érték, ezért ebben a hagyományban a kormányzat azt mindannyiunk érdekében népszerűsíti és bátorítja. Ugyanakkor a vallás csak abban az esetben tekinthető jónak, ha az szabadon vallható meg és aztán igazi értékként gyakorolható. Valójában tehát a kormányzat leginkább azzal népszerűsíti a vallást, ha magát a vallásszabadságot támogatja. Ezen megfontolások mellett

Mindaddig, amíg ezek a partnerségek senki vallásosságára nem jelentenek kényszert, illetve a vallások közötti hátrányos különbségtétel nélkül hozzáférhetők, addig bátorítást érdemelnek. Ezek egészen biztosan nem sértik az egyház és állam elválasztásának elvét rögzítő első alkotmánykiegészítést. Hamarosan meglátjuk, hogy a három, Trump elnök által kinevezett bíróval kiegészült Legfelső Bíróság milyen irányba is tereli majd az országot.

Kicsit távolabbról szemlélve ezt a kérdést egy ellentmondás fedezhető fel. Dacára annak, hogy az emberi jogok robbanásszerű terjeszkedésnek indultak az emberi jogi egyezmények és intézmények megszaporodásával, mégis az látható, hogy a vallásszabadság és a szabad vallásgyakorlás joga világszerte erodálódik. Miből fakad ez az ellentmondás?

Ez első pillantásra valóban ellentmondásnak tűnik. Mikor mind a különféle elméleti iskolákban, mind pedig a politikai gyakorlatban megsokasodnak az emberi jogok, akkor a vallásszabadság támogatása elkezd megkopni. Nem fér kétség ahhoz, hogy ez a nyilvánvaló rendellenesség nagyrészt annak köszönhető, hogy a vallási szélsőségesek magának a vallásnak a megbecsültségét is rombolják. Úgy vélem azonban, hogy sokkal inkább a szekularizmus magyarázza ezt a nyilvánvaló ellentmondást. Pontosabban a szekularizmusnak egy bizonyos felfogása, amely a vallást – hívők és nem hívők számára egyaránt – az egyén egyik szabadon választott önmeghatározásának tartja. Vagyis másként fogalmazva a vallás szerintük valójában már nem a világmindenség valódi megismeréséről szól, beleértve azt is, ami láthatatlan. Már nem az értelem és az értékek transzcendens forrását jelenti. Ehelyett sokkal inkább a személyek „identitásának” szabadon megválasztott egyik összetevőjévé válik. A vallásszabadság értelmét és értékét az határozza meg, hogy a vallás melyik felfogását fogadjuk el.

Mi a vallásszabadság célja és értelme az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának felfogása szerint? Hogyan lelhető fel helyes egyensúly a vallás szabad gyakorlásának joga, valamint az állam és egyház elválasztásnak elve között?

Azt nem tudom biztosan megmondani, hogy a Nyilatkozat alkotói pontosan mire is törekedtek. Ugyanakkor a dokumentum megszületése során a különböző szándékokat vizsgáló történelmi kérdés kapcsán az bizton állítható, hogy céljuk nem a közélet szekularizációja vagy a vallás „privatizálása” volt. A fő törekvésüket az igazság megismerése jelentette. Annak rögzítése tehát, hogy a vallásszabadság nélkülözhetetlen szerepet játszik a vallás értékeinek egyéni megélésében, és egyúttal annak elismerése, hogy a vallásszabadság alapvető fontosságú a szabadságjogok rendszerében. Ezek a törekvések, vagy talán pontosabban fogalmazva igények valóságosak. Úgy vélem, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, illetve megalkotóinak szándéka hűen tükrözte a II. Vatikáni Zsinat vallásszabadságról szóló Dignitatis humanae kezdetű deklarációjának bevezető gondolatait, amely szerint „[m]inden embert a maga méltóságának megfelelően, mivel személy – tudniillik értelemmel és szabad akarattal rendelkezik, s ezért személyes felelőssége van –, a saját természete ösztökéli és készteti az igazság keresésére, elsősorban a vallás tekintetében. A megismert igazsághoz ragaszkodnia kell, s egész életét az igazság követelményei szerint kell berendeznie.” Emellett szeretném hangsúlyozni, hogy mind Szent II. János Pál pápa, mind pedig XVI. Benedek emeritus pápa az írásaikban rámutattak arra, hogy

Úgy fogalmaztak, hogy a vallásszabadság a zárókő a szabadság boltívében. 

Advent jelképes időszak, a világ Jézus Krisztus születésének ünnepére készül. Különösen jelképes időszak az európai és amerikai kontinenseken, hiszen a kereszténység mindkét helyütt kultúra szerves alkotója. Az európai és amerikai életmód ápolása és megóvása véleménye szerint hogyan járulhat hozzá ennek az örökségnek, valamint a vallás szabad gyakorlásának megőrzéséhez?

Sokan úgy vélekednének, hogy ez az igazi kérdés. Én azonban inkább úgy gondolom az a fontos, hogy egyezségre jussunk abban, hogyan tudjuk megjeleníteni és megőrizni a keresztény identitást Európában és Amerikában úgy, hogy közben megvédjük a mindenkit megillető vallásszabadságot. Leginkább azért mondom ezt, mert úgy vélem, nem az az „igazi kérdés”, amit sokan annak tartanak. Még kevésbé gondolom azt, hogy a kérdésre nem lehet helyes választ adni. Éppen ellenkezőleg. Úgy vélem, hogy

mert a vallásszabadság a keresztények génjeibe van kódolva. A korábban már említettekhez képest még egyetlen dolgot szeretnék itt kiemelni. Azt, hogy, amennyire látom, az európai vagy amerikai keresztény identitás miatti aggodalomnak jórészt nem sok köze van a vallásszabadság erodálódásához. Néhányan ezt az álláspontjukat fejtik ki. Én azonban úgy vélem, hogy amikor mélyebben megkapargatjuk ezeknek az érveknek a felszínét, akkor gyakran azzal szembesülünk, hogy az ezen álláspontot hangoztatók valójában szekularizációt kívánnak. Ami miatt pedig ezt akarják, az nem a közjó keresztény felfogásával van összefüggésben, hanem azzal, hogy megtarthassák a szexuális és az életvitelhez kapcsolódó egyéb szabadságukat. Másként fogalmazva nem a Bibliában kifejezett vallási előírásoktól, hanem annak erkölcsiségétől félnek.

Az interjú készítője a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének kutatója.