Marine Le Pen akár győzhet is a 2022-es francia elnökválasztáson?

2021. január 29. 11:51

Egy felmérés szerint a 2022-es elnökválasztás második fordulójában közel ugyanannyian szavaznának rá, mint Macronra. Soha nem volt még ilyen magas támogatottsága Le Pennek a jelenlegi elnökkel szemben.

2021. január 29. 11:51
null

A Harris Interactive nevű közvélemény-kutató cég felmérése szerint Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés elnöke 48 százalékos eredményt érne el Emmanuel Macron jelenlegi francia államfővel szemben a 2022-es elnökválasztás második fordulójában – számol be a Figaro.

Mint a lap rámutat: soha nem mértek még ilyen magas támogatottságot Le Pennek a második fordulóra – a jobboldali politikus hibahatáron belül, gyakorlatilag fej-fej mellett áll Macronnal, akire a megkérdezettek 52 százaléka voksolna. A Harris Interactive kutatása szerint az első fordulóban Le Pen végezne az első helyen 26-27 százalékkal, Macron 24-25 százalékkal követné őt. 

A kutatók úgy látják, a jobbos szavazók jelentős csoportját tudta az elmúlt időben maga mellé állítani Le Pen, a 2017-ben François Fillonra szavazók harmada rá szavazna. Eközben Macron balos szavazóinak egy része ódzkodik attól, hogy újra a jobbos fordulatot végrehajtó Macronra szavazzon.

Felmerül tehát a kérdés, jövőre is összetömörül-e a balos és mérsékelt jobboldali szavazók „köztársasági frontja” a radikálisnak tekintett jelölttel szemben, mint történt az 2017-ben, amikor a választás második fordulójában Marine Le Pen 34 százalékos eredménnyel kapott ki Macrontól, vagy még hangsúlyosabban 2002-ben, amikor Marine Le Pen apja, Jean-Marie Le Pen a második fordulóban csupán 17,8 százalékos eredményt ért el.

Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés EP-képviselője szerint a felmérés bizonyítja: Le Pennek reális esélye van győzni az elnökválasztáson. Le Pen egyébként már bejelentette, hogy indul jövőre, Macron erről még nem nyilatkozott.

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaltran
2021. január 30. 13:41
Majd jön az antikonzervatív úthenger és Le Pen labdába sem fog tudni rúgni. A project már ki lett kísérletezve Trump ellen.
XSXS
2021. január 29. 18:01
22_ben eleg lesz alkalmazni az osztrak, az amerikai modszert, megfejelve esetleg a jelenleg kialakulo nemet partfelugyelet metodussal, plusz a francia bevalt osszefogosdival. Senki ne mondja, hogy nem Macron lesz ujra nyeregben.
quantum
2021. január 29. 17:18
Kizártnak tartom, hogy nyerne a Le Pen lány, de kérem a jóisten segítse győzelemre!
fatman
2021. január 29. 16:08
szuper lenne... :))) azért én még jobban örülnék, ha Macron helyett egy jobbközép jelölt jutna még be a 2. fordulóba... addig is mindenki olvassa el a Behódolás c. könyvet...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!