Merkel és Putyin közös vakcinaelőállításról egyeztettek

2021. január 05. 13:11

A vezetők Kelet-Ukrajnáról is szót váltottak.

2021. január 05. 13:11

Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök a szorosabb együttműködésről, illetve a koronavírus elleni vakcina közös előállításának kilátásairól egyeztetett kedden telefonon – közölte a Kreml. Az orosz államfő hivatalának tájékoztatása szerint a két ország egészségügyi minisztériumai, valamint szakértői erről további tárgyalásokat fognak folytatni. Oroszország augusztus közepén engedélyezte az általa gyártott Szputnyik V oltóanyag használatát. Időközben pedig már egy másik vakcinát is jóváhagyott az orosz gyógyszerfelügyelet. Az oltási kampány december elején indult Oroszországban.    

A két politikus a kelet-ukrajnai rendezésről is szót váltott, különös tekintettel a minszki megállapodások és intézkedéscsomagok végrehajtására, amelyekről a normandiai formátumú megbeszélések során született megegyezés. Moszkva és Berlin között évtizedek óta nem látott feszültség alakult ki, nem utolsó sorban az orosz vezetést bíráló Alekszej Navalnij ellenzéki aktivista megmérgezése, illetve a német szövetségi parlament alsóháza elleni hackertámadás miatt. Oroszország tagadja, hogy köze lenne a történtekhez.

(MTI)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dave
2021. január 05. 19:18
Molotov - Ribbentrop. Nincs új a nap alatt!
krisztoforo48
2021. január 05. 18:56
Merkel is odaadta a Toto kutyát?Mi van tetvek?
Fila2020
2021. január 05. 18:34
Na most ilyenkor mi van libernyákok?!
Gintonic68
2021. január 05. 17:17
Barkóczi Balázs DK szóvivő: Orbán ne riogassdon az orosz vakcinával! :) Orbán fényévekre jár az egész ellenzéki bagázs előtt!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!