Miniszter: Ausztráliában erősödik az antiszemitizmus és a holokauszttagadás

2021. január 27. 19:05

A magyar származású Frydenberg pénzügyminiszter szerint ahogy a holokauszt túlélői öregszenek, kezd elhalványulni az „emberiség története legsötétebb korszakának emléke”.

2021. január 27. 19:05

Josh Frydenberg ausztrál pénzügyminiszter arra figyelmeztetett szerdán, hogy országában fokozódik az antiszemitizmus és a holokauszttagadás.

A nemzetközi holokauszt-emléknapon a magyar származású Frydenberg azt mondta: ahogy a holokauszt túlélői öregszenek, kezd elhalványulni az „emberiség története legsötétebb korszakának emléke”. Úgy vélte, hogy a becsületes embereknek kötelességük „szembeszállni a gyűlölettel, akárhol is üti fel a fejét”, és a „holokauszt oktatása a válasz része kell, hogy legyen”.  „Láttuk, hogy az antiszemita cselekmények nem kímélik még Victoria állam kisiskolásait sem: egyes tanulók még nem voltak 5 évesek sem, amikor ezzel kellett szembesülniük” – idézte fel Frydenberg a Nine Entertainment helyi rádióállomás műsorában. 

Láttunk horogkeresztet zsidó létesítmények vagy olyan üzletek homlokzatára mázolva, amelyeknek történetesen zsidó tulajdonosaik voltak. De láttunk horogkeresztet még az Anne Frank naplójának színpadi adaptációjához kapcsolódó anyagra firkálva is” – tette hozzá. Frydenberg Victoria szövetségi állam fővárosában, Melbourne-ben született, ahol az állami kormányzat 2020-ban kötelezővé tette a holokauszt középiskolai oktatását. Az ausztrál pénzügyminiszter szerdán elismerte a kezdeményezés fontosságát, de kijelentette, hogy többet kell tenni az egész országban. „Attól tartok, erősödik a történelmi revizionizmus (.), ezért világszerte minden jó érzésű ember kötelessége, zsidónak és nem zsidónak egyaránt, hogy hangsúlyt helyezzen nemcsak a holokauszt-megemlékezésre, hanem a holokausztoktatásra is, valamint bármely népirtás oktatására, történjen az Dárfúrban, Ruandában vagy Kambodzsában. Elő kell mozdítanunk a toleranciát, a sokszínűséget, és szembe kell szállni mindenfajta gyűlölettel.”   

Josh Frydenberg édesanyja a Melbourne-i Egyetem pszichológusa, aki Strausz Erikaként született 1943-ban Magyarországon, és 7 évesen családjával együtt hontalanként érkezett egy menekülttáborból Ausztráliába, miután csecsemőként túlélte a holokausztot. Josh Frydenberg édesapja Harry Frydenberg sebész, akinek lengyel zsidó családja még a második világháború előtt érkezett Ausztráliába.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robur
2021. január 27. 20:22
Hörög a sok antiszemét. Jól van.:-)
Hóvirágcsempész
2021. január 27. 20:00
Minden zsidót Izraelbe , minden muszlimot a Közel-Keletre !!!!!! Aztán meg lehet nyomni a gombot ...
drágabolgárúr
2021. január 27. 19:58
Mint tudjuk a fél amerikai kormány "magyar" származású Soros Györgyel egyetemben.
Hóvirágcsempész
2021. január 27. 19:58
Nagyon helyes . Az embereknek kezd kinyílni a teleokádott szemük .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!