Január elsejétől megszűnt a kisebbségi nyelvű oktatás Ukrajnában

2021. január 05. 22:23

Több százezer olyan gyerek kényszerül ukránul tanulni, akik otthon különben magyarul, románul, lengyelül vagy bolgárul beszélnek.

2021. január 05. 22:23

A moldova.europalibera.org nevű portál nyomán emlékeztet a Transindex: január elsejétől csakis ukrán nyelven folyhat az anyanyelvi oktatás az ukrajnai iskolákban, annak ellenélre, hogy több százezer olyan gyereket is oktatnak, akik otthon románul, bolgárul, magyarul vagy lengyelül beszélnek.

Az erdélyi magyar oldal a romániai összefüggésekről megjegyzi: megszűnt a román nyelv regionális nyelvi státusza is azokban a térségekben, hogy éltek a törvény adta lehetőséggel a helyi hatóságok, és úgy döntöttek, hogy az ukrán mellett a román nyelvet is használják a közigazgatásban.

Előzmények

Egy 2012-es, Viktor Janukovics idején hozott törvény tette először lehetővé, hogy ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 10%-ot, lehet hivatalos nyelvként használni a közigazgatásban az adott etnikum nyelvét.

Janukovics utódja, Petro Porosenko azonban 2019. májusában, közvetlenül a leváltása előtt aláírta azt a törvényt, melynek értelmében csakis az ukrán lehet hivatalos nyelv. 2017-ben pedig aláírta azt a tanügyi törvényt is, mely előírja, hogy Ukrajnában csakis ukrán nyelvű oktatás folyhat. 2020. végéig még ötödik osztályig folyhatott kisebbségi nyelvű oktatás, 2021. január 1-től viszont már első osztálytól kezdődően csakis ukránul folyhat az oktatás. Volodimir Zelenszkij mindeddig nem tett semmit elődje, Porosenko törvényei ellen, melyek – azon túl, hogy több százezer diáktól veszik el az anyanyelven való tanulás lehetőségét – több szomszédos országgal is feszültté tették Ukrajna viszonyát.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magyarok Pásztora
2021. január 06. 13:41
Most látszik milyen végzetes hibát követett el antal az alapszerődéssel.
benedek77
2021. január 06. 08:07
Ismét egy hatalmas diplomáciai siker:-) Jön Petike, megy a nagy irgumburgum, aztán senkit se érdekel mi mit akarunk...
Qman
2021. január 06. 07:10
Az u.n. szabad világ támogatja Ukrajnát és politikáját, gondolom mert ez felel meg az európai értékeknek.
Párhuzamos különvélemény
2021. január 06. 07:05
100 évvel Trianon után, a mi nemzedékünk nézi végig a végső elporladást... Már alig van magyar kisgyerek, nagyrészt kiöregedő a kárpátaljai magyar lakosság, ahogy egy másik itteni riportban is olvashattuk. Tehát a barbár ukránok egy haldoklóba rúgnak bele. Amiről a csudálatos Zerópajúnó szenvtelenül tudomást sem vesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!