A Kreml szóvivője szerint az EU-nak nem sikerült Oroszország megvesszőzése

2021. február 09. 17:56

„Elmondok önöknek egy titkot a nyugati partnereinkről: amikor nem sikerül nekik a vesszőzés, akkor elkezdenek hisztériázni” – fogalmazott a szóvivő.

2021. február 09. 17:56
null

Jogi értelemben nem hazaárulás, hogy az Alekszej Navalnij által alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) amerikai és európai szankciókat sürget Oroszország ellen, de ténylegesen nyilvánvaló, hogy Oroszországban a többség negatívan viszonyul az ilyen megnyilvánulásokhoz – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.

Emlékeztetett, hogy

az FBK Joe Biden amerikai elnökhöz és Brüsszelhez is intézett hasonló tartalmú üzenetet.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz parlamentben kezdeményezték az efféle cselekmények bűncselekménnyé nyilvánítását. Úgy vélekedett, az indítványnak nagy lesz a támogatottsága.    

Peszkov „butaságnak és kétélű fegyvernek” nevezte az elnöki hivatal munkatársai ellen a Navalnij-ügy miatt bevezetett szankciókat.

Közölte, hogy a „rendőrség nem fog fogócskázni a Navalnij-hívek által váratlanul vasárnapra meghirdetett újabb tiltakozó akciók részvevőivel”, ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy a törvényszegőket felelősségre fogják vonni. Peszkov nem tudta megmondani, hogy tiltott tüntetéseken való részvételre való felszólításnak minősül-e az, hogy Leonyid Volkov, a Navalnij-hívek regionális törzseinek Berlinben élő vezetője Telegram-csatornáján arra buzdította az elítélt politikus támogatóit, hogy

Bálint napkor vonuljanak ki házaik udvarába, és ott egy negyedórán át világítsanak feltartott mobiltelefonjuk lámpájával.   

Volkov korábban bejelentette, hogy tavaszig nem lesznek újabb tüntetések. Marija Zaharova külügyi szóvivő a Vesztyi FM állami rádiónak nyilatkozva az újabb akció meghirdetését összefüggésbe hozta azzal, hogy Volkov és a Navalnij-mozgalom egy másik, Londonban élő vezetője, Vlagyimir Asurkov hétfőn részt vett egy, a brüsszeli lengyel EU-képviselet által szervezett, "lényegében NATO-országok" részvételével tartott videokonferencián.    

Zaharova szerint

„morális és etikai szempontból hazaárulásnak minősíthető”,

hogy Navalnij hívei, akiket „a NATO-befolyás ügynökeinek minősített”, európai és amerikai szankciókat sürgetnek Oroszország ellen, mert a NATO-dokumentumok szerint Moszkva ellenségnek minősül. Rámutatott, hogy a nyugati országok számára Navalnij támogatása egyúttal lehetőséget jelent Oroszország feltartóztatására.    

Volkov szerint a hétfői megbeszélésen társával együtt a Kreml-párti oligarchák ellen sürgetett szankciókat.

Asurkovról egyébként az állami televíziócsatornák az elmúlt napokban többször lejátszottak egy, rejtett kamerával készített kilencéves felvételt, amelyen az aktivista egy állítólagos brit hírszerzőtől milliós anyagi támogatást kért az oroszországi tiltakozó akciókhoz. Zaharova a keddi rádióinterjúban úgy fogalmazott: sikerült megakadályozni az Európai Uniónak azt a tervét, hogy Josep Borrell kül- és biztonságpolitikai főképviselő múlt heti moszkvai látogatását „Oroszország nyilvános megvesszőzésévé” változtassák. Mint mondta, ezt azzal sikerül elérni, hogy az orosz fél a Navalnij-ügy helyett a valódi problémák megvitatását javasolta, ami meg is történt.    

– fogalmazott a szóvivő.    

A külügyi szóvivő a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy az orosz politikára nincs befolyással a külső nyomás, és „a nyugati országok hisztériája” nem tudja megváltoztatni az ország politikai irányvonalát. Vlagyimir Zapevalov külügyi szóvivő kedden azt mondta, hogy a külföldi diplomaták jelenléte a nem engedélyezett moszkvai és szentpétervári tüntetéseken a fogadó ország szabályainak és törvényeinek megsértéseként értelmezhető. Rámutatott, hogy ezeknek

a külképviseleti alkalmazottaknak megjelenését az eseményeken rögzítették, de őrizetbe vétel nem történt.    

Moszkva a január 23-i tüntetéseken való részvétel miatt pénteken kiutasított egy-egy német, lengyel és svéd diplomatát, amire hétfőn Berlin, Varsó és Stockholm hasonló lépéssel válaszolt. Peszkov egyébként közölte: nem felel meg a valóságnak a Reuters brit hírügynökségnek az a jelentése, miszerint az orosz vezetés több mint 500 milliárd rubelt kíván szociális kiadásokra fordítani a szeptemberben esedékes parlamenti választások előtt. A hírügynökség szerint erről Vlagyimir Putyin elnök várhatóan a közeljövőben tesz majd bejelentést (a rubel jelenleg mintegy 4 forintot ér.)

(MTI)

Fotó: MTI/AP/Pavel Golovkin

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Világlátó
2021. február 09. 20:09
Nálunk Fegyőr a legnagyobb hálózati ügynök. Oroszország meg jól teszi, hogy hülyét csinál ebből a dilettáns EU-s libernyák brigádból!
zara
2021. február 09. 18:56
hazaárulól ott is vannak...annyi a különbség h ott fellépnek ellenük...
Ninini
2021. február 09. 18:44
Jó meglátás. Tényleg ezt csinálják.
Kvasztics Fedor
2021. február 09. 18:26
Mire fel vesz részt egy diplomata a fogadó országban egy tüntetésen? Az a minimum, hogy kiutasítják, ne szóljon bele az ország belügyeibe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!