Engedélyezték Spanyolországban a kegyes halált

2021. március 18. 15:52

A spanyol egészségügyi miniszter szerint az eutanáziáról szóló törvény elfogadásával Spanyolország egy emberibb és igazságosabb társadalom irányába halad.

2021. március 18. 15:52
null

Elfogadta az eutanázia engedélyezéséről és szabályozásáról szóló törvényjavaslatot a spanyol parlament csütörtöki ülésén Madridban. A jogszabály a hivatalos állami közlönyben (BOE) megjelenése után három hónappal lép életbe,  felkészülési időt hagyva a feltételek biztosításához az egyes tartományoknak. 

A törvény értelmében nagykorú, legalább egy éve Spanyolországban élő, gyógyíthatatlan vagy súlyos, elviselhetetlen szenvedést okozó betegségben szenvedők

kérelmezhetik haláluk előidézését.

A kérelmet többlépcsős engedélyezési folyamatban vizsgálja felül egy egészségügyi és jogi szakemberekből álló bizottság, amelynek során a kérelmezőnek legalább négy alkalommal kell megerősítenie szándékát.

A témában született elemzésünket itt olvashatja el!

Az eutanáziát akár állami, akár magánegészségügyi intézményben, vagy a beteg otthonában is végre lehet hajtani, utóbbi esetben is kérhető hozzá orvosi közreműködés. A jogszabály figyelembe veszi az egészségügyi szakemberek lelkiismereti kifogásait.    

Carolina Darias egészségügyi miniszter szerint a törvény elfogadásával Spanyolország

előrelépést tett a jogok elismerése terén, és egy emberibb és igazságosabb társadalom irányába halad. 

A kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) előterjesztését a 350 fős törvényhozásban 202-en támogatták,

ketten tartózkodtak, 141-en ellene szavaztak, köztük a legnagyobb ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP), valamint a Vox párt, amely már jelezte, hogy alkotmánybíróságon támadja meg a jogszabályt. A témában utoljára 2019-ben készült átfogó közvélemény-kutatás Spanyolországban.

A Metroscopia intézet felmérésében akkor a megkérdezettek 87 százaléka támogatta az eutanázia engedélyezését.    

A jogszabály elfogadásával Spanyolország a hetedik ország a világon, Európában pedig a negyedik, ahol törvényes az eutanázia.

(MTI)

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2021. március 19. 08:16
Vágó kérjen útlevelet!
MayorAnna
2021. március 18. 20:54
Magyarország nem csak Izraeltől-Spanyolországtól is tanulhat.
olvaso9
2021. március 18. 20:32
Az indoklás igazán farizeus: "egy emberibb és igazságosabb társadalom irányába haladunk" ezzel...
amaurote
2021. március 18. 18:33
sose értettem az ilyet. ha valaki meg akar halni, merjen egyedül meghalni. marha nagy gyávaság kiszervezni a halált az állambácsira
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!