Erdogan aggodalmát fejezte ki a kelet-ukrajnai fejlemények miatt

2021. április 10. 22:41

Hangsúlyozta: véget kell vetni a feszültség fokozódásának a Donyec-medencében.

2021. április 10. 22:41

Recep Tayyip Erdogan török elnök aggodalmát fejezte ki a kelet-ukrajnai fejlemények miatt szombaton az ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel közös isztambuli sajtótájékoztatóján. Erdogan hangsúlyozta: véget kell vetni a feszültség fokozódásának a Donyec-medencében.

Hozzátette: reméli, hogy a konfliktust sikerül békésen, párbeszéddel és diplomáciai úton megoldani, a nemzetközi jog és Ukrajna területi integritásának megsértése nélkül. Elmondta: Ankara kész bármiben segítséget nyújtani Kijevnek. Zelenszkij kiemelte: Törökország és Ukrajna álláspontja egybeesik a fekete-tengeri térséget érintő fenyegetések és az arra adandó válaszok vonatkozásában.

Törökország 2019-ben drónokat adott el Kijevnek

Törökország szoros együttműködést alakított ki Oroszországgal a szíriai, a líbiai és a hegyi-karabahi konfliktusban, illetve a védelem és az energetika terén. Ugyanakkor Ankara támogatja Ukrajna területi integritását, és bírálta, hogy Oroszország annektálta a Krím félszigetet 2014-ben. Törökország 2019-ben drónokat adott el Kijevnek.

Erdogan szombaton elmondta: Törökország és Ukrajna külügyi és védelmi miniszterei közös platformot hoztak létre annak érdekében, hogy szorosabbra fűzzék a védelmi ipari együttműködést. Leszögezte: a lépés nem irányul egyetlen harmadik ország ellen sem.

Előzmények

A kelet-ukrajnai Donyec-medencében március 26-án ismét kiéleződött a helyzet, gyakorivá váltak a tűzpárbajok az ukrán kormányerők és a szakadár milíciák között, amelyekért a felek egymást teszik felelőssé. Kijev a szakadár területek demarkációs vonalánál, Oroszország pedig az Ukrajnával közös határa közelében csapaterősítést hajtott végre.

Kijev szerint az orosz hadsereg nagyjából harminc zászlóaljat csoportosított a határ orosz oldalára, az ukrajnai Donyec-medence megszállt területeire és az Ukrajnától jogellenesen elcsatolt Krím félszigetre. Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a Donyec-medencei demarkációs vonalnál elkövetett provokációkkal vádolta meg az ukrán hadsereget. Washington mellett Németország és az Európai Unió is kifejezte aggodalmát az ukrán-orosz határ térségében összevont orosz csapatok miatt. Az Egyesült Államok két hadihajót küld a Fekete-tengerre a jövő héten.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geyza1947
2021. április 18. 10:46
Torokország NATÓ tag, így egy konfliktusban a ruszkik ellenfelei lennének akárcsak Magyarország.
Piliscsabai
2021. április 11. 07:58
A Krím mindaddig Oroszország része volt, míg az ukrán származású Hruscsov az ötvenes években a nép megkérdezése nélkül odaajándékozta Ukrajnának, de akkor mind a ketten a Szovjetúnió része volt, valahogy ezt nem feszegetik a nyugati országok
quantum
2021. április 11. 07:00
Én meg a török, amerikai, EU, német és gondom NATO nagy baráti egyetértés miatt aggódom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!