Újabb felhívást címeztek Macronnak francia katonák

2021. május 10. 16:22

„A haza túlélése a tét” – írták a szerzők.

2021. május 10. 16:22
null

A bárki számára nyílt, vasárnap este közzétett petíciót hétfő délutánig csaknem 150 ezren írták alá. A felhívás ismételten Emmanuel Macron köztársasági elnökhöz, a miniszterekhez, a  képviselőkhöz és a főtisztekhez intézett nyílt levél formájában jelent meg. A levelet névtelenül megfogalmazó katonák szerint a következő választásokon nem „a mandátumok meghosszabbításáról vagy mások mandátumának megszerzéséről lesz szó. Hanem a haza túlélése a tét”. A szerzők jelezték, hogy „nemrégiben léptek a pályára”, ezért a szabályzatnak megfelelően nyilvánosan nem nyilváníthatnak véleményt.

Gérald Darmanin belügyminiszter hétfőn egy televíziós interjúban „durva manipulációnak” és „névtelen emberek gyávaságának” nevezte az újabb írást.

– fogalmazott a tárcavezető. „Milyen fura bátor társadalomban élünk, amely névteleneknek ad szót. Mintha a közösségi oldalakon lennénk!” – tette hozzá.

Iszlamizmus: kiegyezés, vagy harc?

Bírálta a nyílt levelet Bruno Le Maire gazdasági miniszter és Francois Hollande, volt szocialista államfő is. A szerzők magukat „olyan aktív katonának” nevezik, akik „szeretik a hazájukat”.Ez az egyetlen dicsőségünk. És ha a szabályzatnak megfelelően nem is fejezhetjük ki a véleményünket nyilvánosan, ugyanannyira lehetetlen számunkra hallgatni” – hangsúlyozták.

Afganisztánban, Maliban, a Közép-afrikai Köztársaságban vagy máshol, többen közülünk szembenéztek az ellenséges tűzzel. Vannak, akik ott is hagyták a bajtársaikat. A bőrüket adták az iszlamizmus elpusztításáért, amellyel közben kompromisszumokat kötnek a hazánkban”

– fogalmaztak az aláírók.

„Szinte mindannyian részt vettünk az Őrszem (Sentinelle) terrorellenes járőrözésben”, amely a 2015 januári párizsi merényleteket követően kezdődött a belföldi terrorfenyegetettség miatt. „Saját szemünkkel láttuk a magukra hagyott külvárosokat, a kiegyezést a bűnözéssel. Több vallási közösség is kísérlet tett arra, hogy politikailag felhasználjon minket. Olyanok, akik számára Franciaország semmit nem jelent, semmi többet, mint a szarkazmus, a megvetés, sőt a gyűlölet tárgyát”.

Dogmák alá kényszerített ország

A Valeurs Actuelles először április 21-én közölt mintegy húsz nyugalmazott tábornok, valamint száz, szintén többségében nyugalmazott magas rangú tiszt és több mint ezer katona által aláírt felhívást, amelyben Emmanuel Macron államfőt a patriotizmus képviseletére kérték. A szöveg először egy blogban, majd április 21-én, a Charles de Gaulle néhai köztársasági elnök elleni puccskísérlet 60. évfordulóján a hetilapban is megjelent.    Az aláírók elítélték „a szétesést, amely a hazát sújtja”, „a közösségek közötti gyűlölködést, amelyet egyfajta antirasszizmus táplál”, „az iszlamizmust és a külvárosi hordákat”, amelyek szerintük „az alkotmányunkkal ellentétes dogmák alá” kényszerítették az ország egy részét. A nyugalmazott tisztek az írásukban jelezték, hogy "készen állnak olyan politikusokat támogatni, akik a nemzet megóvására tekintettel vannak". Arra is felhívták a figyelmet, hogy amennyiben a jelenlegi politika folytatódik, „az aktív bajtársak beavatkozására lesz szükség”.

Röviden megjegyzem

Franciaországban a hadsereg hagyományosan távol tartja magát a politikai vitáktól. A köztisztviselőkre vonatkozik a „visszafogottság kötelezettsége”, amely a nyilvános állásfoglalásokban politikai semlegességet jelent. Az aláírók jelentős része viszont már nyugalmazott, és többen megmérették már magukat helyhatósági választásokon a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés színeiben.

A szöveg heves közéleti vitát váltott ki, egyes politikus elsősorban azt vélelmezték, hogy a katonák lázadásra szólítanak fel, míg a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés üdvözölte a tábornokok helyzetértékelését. Jean Castex kormányfő akkor azt hangoztatta, hogy a kezdeményezés „ellentétes minden köztársasági elvünkkel”. Egy pénteken megjelent felmérés szerint a franciák többsége egyetért a tábornokok véleményével, és 49 százalékuk támogatná a hadsereg beavatkozását a "rend helyreállítása érdekében" egy polgárháborús helyzet esetén.

, amely a nyilvános állásfoglalásokban politikai semlegességet jelent. Az aláírók jelentős része viszont már nyugalmazott, és többen megmérették már magukat helyhatósági választásokon a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés színeiben. A szöveg heves közéleti vitát váltott ki, egyes politikus elsősorban azt vélelmezték, hogy a katonák lázadásra szólítanak fel, míg a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés üdvözölte a tábornokok helyzetértékelését. Jean Castex kormányfő akkor azt hangoztatta, hogy a kezdeményezés „ellentétes minden köztársasági elvünkkel”. Egy pénteken megjelent felmérés szerint a franciák többsége egyetért a tábornokok véleményével, és 49 százalékuk támogatná a hadsereg beavatkozását a "rend helyreállítása érdekében" egy polgárháborús helyzet esetén.

(MTI)

Nyitókép: Christian Hartmann / POOL / AFP

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Autoriter
2021. május 10. 22:27
KÉSŐ!!!! „Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek itt most megásták Magyarország sírját”. Apponyi Albert gróf párizsi, 1920
Naten
2021. május 10. 21:14
Már a tanár lefejezése után tömegesen ki kellett volna utasítani az összes, elmúlt években bevándorló, ingyenélő söpredéket, mecseteket bezárni, lebontani. Lesznek itt még szép kis meglepetések, csak az a gond, hogy muszlimok nélkül is késő lenne már, a woke ideológia mélyen berágta magát a politikába, oktatásba, médiába, ez önmagában elég ahhoz, hogy lebontson egy nemzetet, hát még így, hogy szövetséget kötött az iszlámmal...
szürkeSzarvas
2021. május 10. 19:33
Ezek ugyanúgy haldokolnak,amint a németek. Es ugyanazok(!) miatt.
XSXS
2021. május 10. 19:12
Lassan reaktivaljak Napoleont...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!