Fordulat Németországban: megtört a harmadik hullám

2021. május 07. 13:32

A harmadik hullám alacsonyabban tetőzött, mint a második – nyilatkozta az országos közegészségügyi intézet vezetője.

2021. május 07. 13:32
null

Jens Spahn a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetőjével tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy a fertőzésgyakoriság, a napi új fertőződések száma és a napi halálesetek száma elsősorban a lakosság felelősségteljes magatartása révén csökken.    

Az RKI szerint bíztatóak az adatok

Az RKI kimutatásai szerint a járványügyi adatok tizenegy napja folyamatosan javulnak, és azt jelzik, hogy

a harmadik hullám alacsonyabban tetőzött, mint a második.    

Ugyanakkor Lothar Wieler, az intézet vezetője a tájékoztatón hangsúlyozta, hogy továbbra is szükség van járványügyi korlátozásokra, nélkülük 4 körül lenne a vírus reprodukciós aránya, vagyis minden 100 fertőzött átlagosan 400 embernek adná tovább a kórokozót.    

Jens Spahn aláhúzta, hogy nem szabad elsietni a korlátozások lazítását, a következő három-négy héten még nagy óvatossággal és körültekintően kell viselkedni.    

A SARS-CoV-2 okozta betegség (Covid-19) elleni oltási kampánnyal kapcsolatban kiemelte: külföldi példák azt mutatják, hogy magas átoltottsági arány mellett is kialakulhat egy újabb, negyedik fertőzéshullám, ha túl korán lazítják a vírus terjedésének lassítását szolgáló korlátozásokat.    

Nyolcvan százalékos beoltottság szükséges a nyájimmunitáshoz

Lothar Wieler elmondta, hogy 80 százalékos átoltottsági arány szükséges a vírus terjedése feletti ellenőrzés megszerzéséhez, de ebben az esetben is lennének kisebb helyi járványkitörések.  

Németországban az AstraZeneca-, a Pfizer/BioNTech-, a Moderna- és a Janssen-féle vakcinával igyekeznek elérni a Covid-19-cel szembeni közösségi immunitást. Csütörtökig a lakosság 31,5 százaléka – 26 205 337 ember – kapott legalább egy adagot valamelyikből. Teljes oltással 7 360 108 ember, a lakosság 8,8 százaléka rendelkezik. Tervezik, hogy a Szputnyik V oltóanyagot is beállítják a kampányba, de csak akkor, ha megszerzi az európai uniós forgalmazási engedélyt az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA).

Ebben az esetben

Németország 30 millió adag Szputnyik V vakcinát vásárolhat.

Más oltóanyagok, például kínai fejlesztésű vakcinák beszerzését nem tervezik. Nem terveznek változást abban sem, hogy csak EMA-engedéllyel rendelkező készítményt használnak.    

Járványadatok

Az RKI pénteki összesítése szerint az utóbbi 24 órában országszerte 18 485 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez több mint 25 százalékos csökkenés az egy héttel korábbi 24 329-hez képest. Az új esetekkel együtt 3 491 988 ember szervezetében mutatták ki a vírust. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 284-re csökkent az egy héttel korábbi 306-ról. Az új halálesetekkel 84 410-re emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!