Átállt a Munkáspártba a toryk legendás házelnöke

2021. június 20. 10:32

John Bercow szerint Boris Jonhson reakciós, populista, nacionalista és idegengyűlölő politikája tönkretette a konzervatívokat – nyilatkozta a The Guardiannak adott interjújában. 

2021. június 20. 10:32
null

John Bercow, aki a Brexit idején volt a brit parlament házelnöke, de 2019 óta már nem parlamenti képviselő. A közvetítések során tett megnyilatkozásai széles körben ismertté tették. A Guardiannak adott mostani interjújában azonban közölte,„ elege van abból, hogy a Toryk, ahová 17 éves korában csatlakozott mára egy idegengyűlölő, rasszista párt” lett, így már nem találja benne a helyét, így átállt a baloldalra. 

A volt házelnök azinterjúban többek között elmondta azt is, miszerint véleménye szerint „Boris Johnson reakciós, populista, nacionalista és idegengyűlölő politikája”tönkretette a konzervatívokat”, ő pedig többé semmi szín alatt nem kíván ezzel közösséget vállalni, mivel őt „az egyenlőség, társadalmi igazság és nemzetköziség politikája” motiválja, amit szerinte a Munkáspárt képvisel egyedül Nagy-Britanniában. 

Fotó: Tayfun Salci / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2021. június 21. 11:18
Az angol Somogyi.
betamás89
2021. június 21. 10:55
őt „az egyenlőség, társadalmi igazságosság és nemzetköziség politikája” motiválja. akkor meg mi a faszt keresett a konzervativoknal?
szarcsi1
2021. június 21. 00:51
Bukott, sértett, mélynövésű... recept a kudarcra.
patópál
2021. június 20. 21:06
Ez az áruló féreg ott szabotálta a brexitet ahol tudta, most végre megtér a megbízóihoz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!