Harmadszor is megvédte a Legfelsőbb Bíróság az Obamacare-t

2021. június 17. 21:36

Elutasította csütörtökön az amerikai legfelsőbb bíróság az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény elleni, a republikánusok által beterjesztett kifogásokat, állást foglalva amellett, hogy a republikánus vezetésű államoknak nincs jogalapjuk a kereset benyújtására.

2021. június 17. 21:36
null

A kifogásokat Texas és 17 másik republikánus vezetésű állam nyújtotta be 2018-ban, majd később a Donald Trump volt amerikai elnök vezette adminisztráció is csatlakozott hozzájuk. Céljuk az volt, hogy a legfelsőbb bíróság nyilvánítsa alkotmányellenesnek és érvénytelenítse a volt demokrata elnök, Barack Obama által bevezetett egészségügyi reformot.

Alkotmányellenes lett a törvény egy 2017-es módosítást követően

Indoklásuk szerint, miután a republikánus többségű kongresszus 2017-ben eltörölte a törvény azon rendelkezését, amely szerint büntetést kell fizetnie annak, aki nem köt egészségbiztosítást, az Obamacare alkotmányellenessé vált. Érvelésük szerint ugyanis ez a részletszabály nem választható külön a törvény egészétől.

Az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság 7-2 arányban utasította el a kifogásokat.

A liberális alkotmánybíró, Stephen Breyer által jegyzett döntés szerint megállapították, hogy a republikánus vezetésű államoknak nincs jogalapjuk a kereset benyújtására. Ezt követően nem vizsgálták az ügyben felvetett tágabb jogi kérdéseket, azaz hogy alkotmányellenes-e a törvény. Két konzervatív alkotmánybíró, Samuel Alito és Neil Gorsuch nem értettek egyet a döntéssel.

2012 és 2015 után ez volt a harmadik alkalom, hogy a legfelsőbb bíróság megvédte a megfizethető ellátási törvényt.

Joe Biden az Obamacare oldalán áll

Az Obamacare – amely 2010-ben lépett hatályba – többek között megtiltotta a biztosítóknak, hogy megtagadják a biztosítás megkötését egy már fennálló egészségügyi probléma miatt, ezen kívül lehetővé tette, hogy a fiatalok 26 éves korukig használhatják a szüleik biztosítását, valamint állami támogatással segítette a leginkább rászorulók biztosítását, amelynek köszönhetően alacsony keresetűek milliói juthattak biztosításhoz.

Joe Biden amerikai elnök kormányzata már februárban felszólította a legfelsőbb bíróságot, hogy ne nyilvánítsa alkotmányellenesnek a törvényt. Az elnök és más demokraták hevesen bírálták a törvény megszüntetésére irányuló republikánus erőfeszítéseket. Véleményük szerint körülbelül 20 millió amerikai veszíthetné el az egészségbiztosítását, ha hatályon kívül helyeznék az Obamacare-t, amely súlyos következményekkel járna a koronavírus-járvánnyal folytatott küzdelem során.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Pool/Caroline Brehman

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DoomGuy
2021. június 18. 07:02
"Az Obamacare – amely 2010-ben lépett hatályba – többek között megtiltotta a biztosítóknak, hogy megtagadják a biztosítás megkötését egy már fennálló egészségügyi probléma miatt, ezen kívül lehetővé tette, hogy a fiatalok 26 éves korukig használhatják a szüleik biztosítását" Ez eddig még el is megy. "valamint állami támogatással segítette a leginkább rászorulók biztosítását, amelynek köszönhetően alacsony keresetűek milliói juthattak biztosításhoz." Itt viszont a komcsi MTI már nem fejti ki, hogy bizony, de ezt a középrétegek biztosításainak, gyakran 4-5x-ösére emelésével finanszírozzák. "Joe Biden amerikai elnök kormányzata már februárban felszólította a legfelsőbb bíróságot, hogy ne nyilvánítsa alkotmányellenesnek a törvényt." A demokrácia, és fékek ellensúlyok legnagyobb örömére.
Armageddon
2021. június 18. 06:13
A trumpista marhák sokadik cumija! Jó ez így, szokják csak!
pollip
2021. június 18. 05:56
Biden felszólította a legfelsőbb bíróságot......... Az EP felszólította az európai bíróságot, hogy tárgyalja soron kívül a jogállamiságot érintő pert..........
Robur
2021. június 17. 23:39
Amikor a cuckservativoké volt a képviselőház a szenátus és az elnöki hivatal, akkor miért nem csinálták vissza?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!