Nemet mondott a Vatikán az olasz gendertörvényre

2021. június 30. 15:57

A Szentszék nem hagyja annyiban, hogy az olasz állam a szexuális kisebbségek kirekesztésének büntetésével kísérletet tesz a katolikus egyház tanításainak kriminalizálására.

2021. június 30. 15:57
null

Vatikán úgy döntött, szót emel az olasz alsóházban tavaly decemberben elfogadott diszkriminációellenes törvénytervezet ellen, ami a Szentszék álláspontja szerint korlátozza a katolikus egyház és híveik szabad véleménynyilvánítását Olaszországban, és kriminalizálja a katolikus egyház tanításait. A baloldali Demokrata Párt javaslata gyűlölet-bűncselekmények minősítené át a szexuális kisebbségek megbélyegzését, és a kisebb baloldali pártok közbenjárásának eredményeként a javaslat részét képezi az is, hogy a dél-európai országban külön „homofóbia, bifóbia és transzfóbia elleni nemzeti napot” hozzanak létre. 

Így minden közintézményben – köztük az iskolában is – külön fel tudnák hívni a figyelmet a diszkrimináció ezen formáira, vagyis

a baloldali érzékenyítés az iskolatermekben is kötelezően megjelenne.

Továbbá az olasz statisztikai hivatal számára elrendelnék, hogy a szexuális kisebbségekkel szemben elkövetett bűncselekményről pontos statisztikákat közöljenek, és egy nemzeti diszkriminációellenes stratégia kidolgozását is előirányoznák.  

A törvénytervezet értelmében

nemcsak a faji és vallási alapú megkülönböztetés, hanem a biológiai nem és a társadalmi nem (gender) alapú diszkrimináció is 18 hónap börtönbüntetést vagy 6 ezer euró bírságot vonna maga után.

Erőszakba torkolló atrocitás esetén pedig akár négy év börtönbüntetés is kiszabható lenne. A tervezet viszont nemcsak az elkövetőket, hanem a fejbújtókat is azonos elbírálásban részesítené, vagyis az, aki a szexuális kisebbségek diszkriminációját bármilyen fórumon keresztül propagálja, börtönbüntetésre vagy bírságra számíthat. Ezzel megnyílhat az út a normaszöveg önkényes értelmezése előtt, vagyis elképzelhető, hogy egyeseket véleményük miatt fognak büntetni. 

A Matteo Salvini vezette Liga, az Olasz Testvérek és a Forza Italia nem tudta megakadályozni annak elfogadását az alsóházban. Pedig a konzervatív erők többszáz módosító nyilatkozatott nyújtottak be, hogy legalább lassítani tudják a tervezet elfogadását. A Demokrata Párt mellett az Öt Csillag Mozgalom is kiállt a gendertörvény mellett, így végül az alsóház elfogadta a tervezetet, ami így a törvényhozás felsőháza, a Szenátus elé került.

Amennyiben a Szenátus elfogadja azt, a melegházasság, a férfi és női nemeken kívül létező nemek, illetve a meleg párok örökbefogadásának elutasítása miatt

a katolikus papok és a hívek is rács mögött találhatják magukat gyűlölet-bűncselekmény elkövetése miatt.

Pedig a keresztény tanítások szabad hirdetését a dél-európai országban az olasz állam és a Vatikán közötti kapcsolatokat szabályozó 1929-es Lateráni Egyezmények biztosítják, ezt a közel 100 éves keretrendszert rúgná most fel az olasz gendertörvény. A Szentszék ezért diplomáciai eszközöket is bevetett, és hivatalos úton közölte aggályait Olaszország vatikáni külképviseletével. 

Matteo Salvini üdvözölte a Vatikán hivatalos álláspontját, míg a baloldali politikusok élesen kritizálták a diplomáciai eszközt. A baloldali erők úgy vélik, a Szentszék nyilatkozatával beavatkozott az olasz belügyekbe. Ugyanakkor a Konkordátum megsértése miatt joggal emelt szólt a Vatikán, arról nem is beszélve, hogy a szabad vallásgyakorlás és véleménynyilvánítás korlátozása az olasz alkotmánnyal is szembe helyezi a törvénytervezetet. Az olasz gendertörvény így jelenleg a levegőben lóg, a Vatikán kiállásával olyan helyről érkezett nem várt ellenállás, amely arra késztethetni az olasz törvényhozást, hogy módosítsa a tervezetet vagy vegye le azt végleg a napirendről. 

Gergi-Horgos Mátyás

Fotó: Tiziana FABI / AFP

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luzitanxaver
2021. július 08. 19:28
Ilyen ez a progbol mentalitás. Az ötvenes években is egymást figyelték a Parlamentben, ki az, aki először abbahagyja a tapsot az éljenrákosizás alatt, aztán másnap már meg is volt az "érted jöttünk elvtárs, nem ellened" és irány Recsk. Most kiderül majd, hogy Bergoglio minden illegálisbevándorlás-ügyi progresszívkedése is kevés volt és ő valójában egy borzasztó, kirekesztő, homofóbreakciósnáci.
balsors
2021. július 08. 19:28
Maradjunk abban, hogy tisztán látszik, nem ártatlan tájékoztatásról van szó, hanem erőszakos terjesztésről.
fatman
2021. július 08. 19:27
helyes, úgy látszik azért még Ferenc sem lett teljesen agyalágyult... remélem, a koszos liberálnácik most is ünnepelni fogják...
az ember
2021. július 08. 19:27
Ebben a kérdésben egyetértek a Vatikánnal, negatív utópia ez a törvény.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!