Elütöttek két nőt Iránban, mert nem takarták el a hajukat

2021. augusztus 10. 07:33

A két nőt az északnyugat-iráni Urmia városban ütötték el, mindketten súlyosan megsebesültek.

2021. augusztus 10. 07:33
null

Az Ilna hírügynökség beszámolója szerint a férfi és a nők között éles szóváltás kezdődött, az előbbi ugyanis úgy találta, hogy a nők öltözködése nem felel meg az iszlám előírásainak. A férfi ezt követően hajtott közéjük a járművel. Az áldozatok sebesülése súlyos, de nincsenek életveszélyben – tette hozzá a hírügynökség. A sofőrt letartóztatták.

Igazságügyi tisztségviselők elítélték az esetet, kiemelve, hogy nem támogatnak semmiféle önbíráskodást. Maszúmeh Ebtekar, az ország nőkért és családi ügyekért felelős alelnöke a támadást gyilkossági kísérletnek nevezte, és kemény büntetést sürgetett.

Iránban az 1979-es iszlám forradalom óta

a lányoknak kilencéves koruktól kell fejkendőt és a test körvonalait eltakaró bő ruhát hordaniuk,

ám e törvények 42 évvel a forradalom sem túl népszerűek az iráni nők körében. A hatóságok többször arra panaszkodtak, hogy képtelenek betartatni az előírásokat, mert ez naponta több száz nő letartóztatását eredményezné. Ugyanakkor azonban sokan még mindig úgy gondolják, hogy a fejkendő elhagyása súlyos csapás lenne az irániak erkölcseire nézve, és több tüntetést is tartottak már azért, hogy a hatóságok vegyék szigorúbban az erre vonatkozó jogszabályokat.

Az ilyen jellegű megmozdulások néha erőszakba torkollanak. Úgy, mint ahogy most is.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
iIonah
2021. augusztus 10. 12:59
Mivel ütötték el őket, vonattal?
makám
2021. augusztus 10. 12:09
az iráni (perzsa) szubrace kb 40.000 éves. a kora kőkorszak óta nem változtak genetikailag. ott okkal van ez, mert ez müködik, nem kell belepofázni.
rollotomasi
2021. augusztus 10. 10:26
7-es cikkelyt nekik, attól összeszarják magukat.
Nannyó
2021. augusztus 10. 09:15
A muszlim menyasszonyt elviszik a vőlegény nőrokonai a törökfürdőbe és leellenőrzik, hogy a lány egyáltalán lány-e, egészséges-e, szép-e...merthát a sok bő rongy alatt nem látszik... Én az európai, hihetetlenül megalázónak látom ezt, nekik a kultúrájuk része.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!