Szélsőséges iszlamisták és drogbandák tartják rettegésben Franciaországot

2021. szeptember 02. 12:56

Emmanuel Macron a választási kampány hatására ráeszmélt, hogy a közbiztonság garantálása kiemelten fontos.

2021. szeptember 02. 12:56
null

Terrorveszély árnyékában Franciaország

Franciaországban egyre nagyobb gondot okoz az antiszemitizmussal szembeni fellépés. Az országban 1970-ben még 530 ezer zsidó élt, már a közösség 440 ezerre zsugorodott. Ezzel szemben a muszlim közösség az elmúlt évtizedekben dinamikusan növekedett, így ma már az Eurobarometer számítása szerint a francia lakosság 5 százaléka tartozik ehhez a közösséghez, ami több mint 3 és fél millió embert jelent. A francia társadalmon belüli szakadékok egyre inkább jelen vannak a mindennapokban:

nemrég a francia belügyminisztérium terrorveszélyre figyelmeztetett több közelgő zsidó ünnep kapcsán. 

Gérald Darmanin arra utasította a rendőrséget, hogy szeptember elsejétől fokozottan figyeljék a zsinagógákat, melyek szélsőséges csoportok célpontjai lehetnek. A belügyminiszter ezért fokozott rendőri jelenlétet, folyamatos járőrözést, a lehetséges célpontok biztosítását és egyéb biztonsági, megelőző intézkedéseket rendelt el. Továbbá kilátásba helyezte a katonaság bevetését, amennyiben a hívők biztonságát másként nem tudják garantálni a tömegeket megmozgató vallási ünnepek idején. 

A nyugat-európai országban a nyár során végig fokozott terrorkészültség volt érvényben. Júliusban a francia terrorelhárítás vezetője magas terrorfenyegetettségről beszélt, majd pár nappal később az Al-Kaida megfenyegette Franciaországot. Ezt követően a belügyminiszter „belföldi veszélyforrásra” figyelmeztetett, ami azt jelenti, hogy a lehetséges terrortámadás elkövetője az országon belülről érkezhet, nem közvetlen külföldi beavatkozás várható. Mindez azt jelenti, hogy

a terrorfenyegetettség kezd mindennapossá válni, és már az számít kirívó esetnek, ha éppen nincs ilyen típusú biztonsági készültség az országban. 

A közbiztonság Emmanuel Macron kampányának központi eleme 

Emmanuel Macron nemrég Marseille-be látogatott, ami nem véletlen. A dél-franciaországi település közbiztonsága folyamatosan romlik, a nagyváros egyes kerületeit drogbandák uralják. Július elején egy 17 éves fiatal vesztette életét, miután háromszor fejbe lőtték, két hete pedig egy 14 éves kamaszt gyilkoltak meg a nyílt utcán. Ezt az elmúlt héten további három gyilkosság követte, ezzel csak a nyár folyamán 12 halálos kimenetelű atrocitás történt. A gyilkosságok hátterében egytől egyik drogbandák közötti leszámolások állnak. Tavaly 28, míg 2018-ban 23 gyilkosság történt a városban, ami jól mutatja, hogy Marseille a bűn városa. 

Az elnöki látogatás célja, hogy Macron megmutassa, kész felvenni a harcot a bűnszervezetekkel és garantálni a közbiztonságot a francia polgárok számára.

Ezt bizonyítja az is, hogy az elnök a látogatás során a rendvédelmi szervek vezetőivel is találkozott, és 150 millió eurós fejlesztési csomagot ígért a rend helyreállítása érdekében. Továbbá a belügyminiszter által kezdeményezett toborzási akció mellett is letette a voksát, a következő hónapokban közel 200 rendőr csatlakozik majd a marseille-i kollégákhoz, hogy közös erővel lépjenek fel a drogbandákkal szemben. 

Emmanuel Macronnak nagy szüksége van az új támogatókra, hiszen a közbiztonság romlása a jobboldalra malmára hajtja a vizet.

Az elnök a migráció és a biztonság tematizálásával egyértelműen a konzervatív szavazók megszólítására tesz kísérletet,

hiszen a 2022-es választási kampánya voltaképpen elstartolt. Kérdés azonban, hogy a francia választók bizalmat szavaznak-e egy olyan politikusnak, aki négy évig nem, viszont mandátuma lejártának utolsó évében hirtelen ráeszmélt, hogy a migráció, a vallási radikalizmus és a bűnszervezetek ellen az államnak fel kell lépnie. 

Gergi-Horgos Mátyás

Fotó: Nicolas TUCAT / AFP

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2021. október 06. 23:38
Ha veszélyben vagytok , akkor engedelmesebbek lesztek . Orwell megírta . Így fogja le saját népét az orwelli birodalom . Így akarták . Így tervezték . Napoleonnak sem kellett elszámolnia az emberveszteségekkel senki felé sem .
matykox
2021. szeptember 23. 17:13
Micron adja át a hatalmat egy katonai juntának. Demokratikusan. Aztán rendkívüli állapot, statárium, fegyvarhasználat megengedve. Hamar rend lesz. Meg jó nagy durranás.
OberEnnsinnen
2021. szeptember 23. 16:18
Emmanuel Macron a választási kampány hatására ráeszmélt, hogy a közbiztonság garantálása kiemelten fontos. Németországban meg arra eszmélt rá a CDU-CSU, hogy nem szabad a migránsoknak szabad utat adni. Pár hétig nagy ráeszméléseknek leszünk tanúi, de csakamíg a választások véget nem érnek. Megválasztják őket, aztán minden megy tovább. Ez ma az idióta Nyugat. Legjobb tőlük egészségügyi kordonnal körülvenni magunkat.
Intel
2021. szeptember 21. 23:44
Rendkívül aggasztó, sőt szorongást kelt, hogy Macron elnök különféle vallási csoportok ügye mellett elhanyagolja az LMBTQI+ közösség emberi jogainak kellő képviseletét. Ezen közösség létszámában dinamikusan növekszik és a társadalom teljes keresztmetszetét átfogja. Macron elnök elbúcsúzhat az elnökségtől ha szaros arab munkanélküliek ügyeit intézi megfeledkezve a befolyásos drag queen csoportokról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!