Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Tálib szóvivő: Ha nem adják meg magukat a Pandzsir-völgyiek, el lesznek taposva

2021. szeptember 02. 13:34

Zabihullah Mudzsáhid a La Repubblica olasz lapnak adott interjút.

2021. szeptember 02. 13:34
null

Zabihullah Mudzsáhid bejelentette, a két ország közötti történelmi és kulturális kapcsolatok jegyében az olasz nagykövetség újranyitását kérik Kabulban, ami a tálib kormány elismerését jelentheti Róma részéről. Hozzátette, legjelentősebb gazdasági partnernek Kínát tartják, mely befektetésekkel kész segíteni az ország újjáépítését. Kiemelte, hogy kínai partnerekkel tervezik modernizálni az afganisztáni rézbányákat.

Kína belépést nyújt a világ összes piacára”

– mondta a tálibok szóvivője, aki a jelenlegi kabuli vezetés érdeklődését hangsúlyozta az Egy út, egy övezet (Selyemút) program iránt is.

Célként a tálib kormány nemzetközi kapcsolatrendszerének javítását és elismerését nevezte minél több állam részéről. A belpolitikában a gazdasági válság és a munkanélküliség felszámolását jelölte meg elsőrendűként. Kifejtette, hogy a kabuli repülőtér újranyitásában Katar és Törökország ajánlott fel segítséget. Ami a Moszkvával való kapcsolatokat illeti, a szóvivő azt mondta, csak kívülről látszik úgy, hogy megromlott a viszony az orosz féllel, Moszkva továbbra is fontos közvetítő szerepet tölt be.

Zabihullah Mudzsáhid a La Repubblica helyszíni tudósítójának a kabuli információs és kulturális minisztériumban nyilatkozott. Az újságíró beszámolója szerint a minisztérium folyosóin szögesdrót-kerítést és falat emeltek biztonsági akadályként. 

A szóvivő elmondta, nemzeti egységkormányt akarnak létrehozni, melynek az előzőnél kevesebb tagja lesz. Az országot is egységesíteni akarják a tálibellenes erők övezeteként ismert Pandzsír elfoglalásával.

Ha nem adják meg magukat, el lesznek taposva”

– jelentette ki Zabihullah Mudzsáhid.

 Ami a nőket illeti, kifejtette, hogy a kormányban nem lesznek női miniszterek, de a nők továbbra is dolgozhatnak a minisztériumokban vagy rendőrként, ápolóként, bírósági munkatársként, valamint járhatnak egyetemre is.

(MTI)

Nyitókép: Wakil Kohsar / AFP

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agricola
2021. szeptember 02. 16:32
Sztálin elvtárs (Maxim Gorkijt idézve) is hasonlóan vélekedett: "Ha az ellenség nem adja meg magát, meg kell semmisíteni!"
nemecsekerno_007
2021. szeptember 02. 15:03
Azért óvatosan kedves tálibok :))))) A Pandzsírt eddig senkinek se sikerült elfoglalni. Nehogy úgy járjatok mint az USA. Rémlik?!? :))))))))))))
kunfia
2021. szeptember 02. 14:04
A Pártélet rovat írója,Bencsik, ezekről mondta,hogy az 56os pesti srácokra hasonlít a hősiességük.
-Zsolt-
2021. szeptember 02. 14:01
Akkor már érthető, mit keresett Orbán Rómában. A tálib kormány elismertségért ment lobbizni. Szerencsére csak a lépcsőig jutott. Mint Bencsiktől tudjuk, a tálib erők olyanok, mint az '56-os magyar felkelők. Elkél egy kis magyar segítség.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!