Fizetnek az angolok, hogy az illegális bevándorlás megálljon a francia partoknál

2021. október 13. 09:51

London eddig nem fizetett, Párizs pedig az egyezmény felmondásával fenyegetőzött.

2021. október 13. 09:51
null

Kifizeti az Egyesült Királyság azt a támogatást, amellyel az illegális bevándorlás elleni fellépést segíti a francia partok mentén – írja az Euronews. Hozzátették: a két állam között létrejött kétoldalú megállapodás értelmében a briteknek 63 millió euróval kell beszállniuk a közös határvédelemre létrejött rendőri egységek finanszírozásába. „Tegnap éjjel a brit belügyminiszter írt nekem egy levelet, amelyben tudatta: kifizetik az egyezményben vállalt támogatást. Nagyon örülök ennek, ugyanis ezt vállalták, és egy percig sem kételkedtem a britek becsületességében” – fogalmazott Gérald Darmanin francia belügyminiszter.

Hangsúlyozták:

a feszültséget az elmúlt napokban fokozta, hogy a francia parti őrség nem akadályozta meg, hogy migránsok az angol partok felé induljanak el

kis csónakokon. Csak a hétvégén 1300 illegális bevándorló próbált átjutni így a szigetországba. Az Egyesült Királyságban rövidesen a parlament elé kerül egy törvénytervezet, amely szigorítaná az illegális határátlépés büntetését, írják.

Kép forrása: YouTube

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
aleb19
2021. október 13. 12:37
borisbarom 2019-es plakatjai szerint majd lesz border control ja latszik
anegy_
2021. október 13. 12:15
Két süllyedő nemzet igyekszik egymásnak még jobban ártani, éppen úgy, mint eddig is évszázadok alatt. Mindkettő vesztes lesz, csak idő kérdése.
bagira
2021. október 13. 11:49
Nem pénz kell a betolakodók megállításához hanem tűzparancs . Az álszent humánus emberi jogokat kiáltó eus vezérek a megszállókat nem tartják távol hanem behíják inkább az Európaikat gyilkoltatják a beáramló terroristákkal.
flesh ripper
2021. október 13. 11:45
Anglia agóniája. A "birodalom" szánalmas, lealacsonyító végórája!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!