Manfred Weber: A lengyel kormány a „közvetett kilépés” politikáját követi

2021. október 19. 11:26

Az európai uniós tagság közvetett felszámolása, az „indirekt exit” politikáját követi a lengyel kormány azzal, hogy megkérdőjelezi és nem tartja tiszteletben a közösség szabályait és elveit – jelentette ki Manfred Weber kedden.

2021. október 19. 11:26
null

Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakciójának vezetője a ZDF német országos köztelevíziónak nyilatkozva hangsúlyozta: a lengyel kormánynak igaza van abban, hogy az Európai Unió nem egy állam. Az EU „szabad országok szövetsége” és olyasmi, mint egy társasház, amely házirend alapján működik. Ezt a házirendet mindenkinek be kell tartania, aki a ház közösségének tagjaként akar élni. Ez akár azt is jelentheti, hogy a tagságért módosítani kell az alkotmányt, sőt, akár az adott ország nevét is meg kell változtatni.    

A lengyel kormány nem tiszteli az Európai Unió közös szabályait

Azonban a lengyel kormány megkérdőjelezi és nem tartja tiszteletben a közös szabályokat és elveket, ami azt jelenti, hogy az „indirekt exit” politikáját követi. Ez elfogadhatatlan, kárt okoz a közösségnek és csak Vlagyimir Putyin orosz elnöknek használ, aki „le akarja építeni a jogállamot és egy gyenge Európai Uniót akar” – fejtette ki az EP legnagyobb frakciójának vezetője.    

Mint mondta, el kell érni, hogy a lengyel kormány ismét tartsa tiszteletben a házirendet. Ezért az Európai Bizottságnak ki kell használnia azt a lehetőséget, hogy visszatarthat uniós támogatásokat, ha az adott országban sérül az igazságszolgáltatás függetlensége, a tagországi vezetőket összefogó Európai Tanácsban pedig nyíltan beszélni kell a jogállamiság lengyelországi helyzetéről.    

Mateusz Morawieczki és Ursula von der Leyen fognak vitázni

A minapi lengyelországi tüntetésekről kiemelte, hogy a folyamatokat nem lehet kívülről irányítani, a jogállamiságért a lengyel polgároknak kell kiállniuk.    

„A lengyelek olyan országban akarnak élni, amelyben tisztelik a jogállamiságot és nekünk ezekre az erőkre kell építenünk” – mondta Manfred Weber, aki azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy az EP-ben Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök részvételével vitát tartanak a lengyel alkotmánybíróság legutóbbi döntéséről, amely szerint egyes uniós szabályok nem férnek össze a lengyel alkotmánnyal.

(MTI)

Fotó: Martin Bertrand / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kamov
2021. október 19. 21:04
Manfred úr ,szeletelik már a tortát.
kitiltott
2021. október 19. 18:50
Azt szeretném megkérdezni az elnök úrtól hogy ki hatalmazta fel önöket hogy egész Európát atvaltoztassak egy menedék táborra és egy kék osztriga bárrá? Milyen jogon pofaznak bele az országok dolgaiba .. Milyen jogon cimkeznek fel országokat jelzőkkel..
kitiltott
2021. október 19. 18:42
A házirendbe nincsen olyan passzus hogy tárva nyitva kell hagyni az ajtókat hogy az jöjjön be a házba aki akar.. És nincs benne olyan sem hogy télen nyáron engedjük be a meleget..
navis praetoria
2021. október 19. 15:28
A mindenféle cégér alatt futó balliberális EU establishment követi a közvetett kilépés politikáját. De facto únióba akarják manőverezni Európát a harmadik világgal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!