Horst Seehofer: Segíteni kell Lengyelországot a külső határ biztosításában

2021. november 09. 13:06

Össze kell fogni, és segíteni kell Lengyelországot az európai uniós külső határ biztosításában, mert Vlagyimir Putyin orosz és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök emberek sorsát használja fel a közösség szétzilálására – mondta Horst Seehofer német belügyminiszter egy keddi interjúban a lengyel-fehérorosz határ térségében zajló folyamatokról.

2021. november 09. 13:06
null

A miniszter a Bild című német lapnak azt mondta, hogy a Közel-Keletről Fehéroroszországba beutaztatott emberek megjelenése és tevékenysége a lengyel-fehérorosz határon a minszki és a moszkvai vezetéstől kiinduló „hibrid fenyegetés”, amelynek célja „az EU, és különösen Németország destabilizálása”.    

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa kifejtette, hogy „a lengyelek eddig helyesen reagáltak”. Erőfeszítéseiket „nyilvánosan is támogatnunk kell”, és „nem bírálhatjuk őket azért, mert megengedhető eszközöket használnak az EU külső határának védelmére”.    

Minden segítséget megadnak úgy, ahogy Lengyelország akarja

Arra a kérdésre, hogy Németország miként támogatja Lengyelországot, kijelentette, hogy minden lehetséges segítséget megadnak, „úgy, ahogy Lengyelország akarja”

– mondta Horst Seehofer, megjegyezve, hogy ez „különbség Putyin és (Recep Tayyip) Erdogan (török elnök) között”. Hétfőn több ezer ember jelent meg a fehérorosz-lengyel határon abban a reményben, hogy bejuthatnak az EU-ba. Az illegális határátlépések száma hetek óta emelkedik. A lengyel kormány több mint tízezer katonát mozgósított a folyamat feltartóztatására. A lengyel-fehérorosz EU-s külső határon kibontakozott migrációs hullám az Európai Bizottság szerint összefügg a fehérorosz ellenzéki mozgalmak elleni erőszak miatt nyáron bevezetett EU-s szankciókkal, és államilag finanszírozott embercsempészetet jelent. Brüsszel ismeretei szerint az EU-ba igyekvők fehérorosz állami idegenforgalmi vállalatok szervezésében jutnak el Fehéroroszországba.    

Az első számú célpont Németország

 A határőrizetért felelős szövetségi rendőrség adatai szerint a január-júliusi időszakban csupán 26-an érkeztek Németországba illegálisan a Fehéroroszország-Lengyelország útvonalon. Augusztusban viszont már 474 ilyen jogcím nélküli belépést regisztráltak, szeptemberben 903-at, októberben pedig 5285-öt.    

A Welt am Sonntag című német lap szerint a fehérorosz rezsim igyekszik tovább növelni az EU-ba irányuló illegális migrációt.

Ezt jelzik a minszki repülőtér menetrendi tervei, amelyek szerint a márciusig tartó téli időszakban hetente mintegy negyven járat érkezik majd Isztambulból, Damaszkuszból és Dubajból. Ez bő kétszeres növekedés a 2019/2020 telén regisztrált 17-hez képest.    

Német biztonsági körök becslése alapján naponta átlagosan 800-1000 ember érkezik repülővel a Közel-Keletről Minszkbe. Hamarosan bekapcsolnak öt további fehéroroszországi repülőteret is a közel-keleti forgalomba. Ezeket a repülőtereket belföldiből nemzetközivé minősítik át. Az egyik ilyen a lengyel határtól mindössze 20 kilométerre fekvő Grodno repülőtere – mondták a Welt am Sonntag forrásai, hozzátéve, hogy a minszki rezsim orosz támogatással tevékenykedik, így nemcsak a Közel-Keletről, hanem Moszkvából is szállítanak embereket Fehéroroszországba.

(MTI)

Fotó: JOHN MACDOUGALL / AFP POOL / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robertoo
2021. november 09. 21:32
Oszd meg és uralkodj! Egyrészt, az európai vezetés megpróbálja összeugrasztani a V4-eket, főleg Lengyelországot és Magyarországot azzal, hogy csak a lengyelek határvédelmét ismeri el. Úgy gondolják ez ellentéteket szülhet. Másrészt, a magyar védekezés szóba sem kerülhet, hisz az bűnös, rasszista és náci. A saját tévedésüket ismernék el, nagy nyilvánosság előtt. Ennyit ér az Eu.
rollotomasi
2021. november 09. 17:01
Akkor miért nem volt nagy a pofád, te vén buzi tróger, amikor 2015-ben a magyar határt támadták ezek a mocskok? Ez is csak egy ócska politikai húzás, így akarjátok a Tusk-ó komátoknak kikaparni a gesztenyét.
rrrrrr
2021. november 09. 16:27
nem ertem birka a lengyel es a magyar is most tenyleg hirdetjuk h megvedjuk az EU t? kozben meg jogallamisagi vitakkal szivatnak minket? nem tok mindegy a hatar melyik oldalan van a fennforgas? azonnal vonatoztatni a nemet lengyel hatarra aki menni akar aztan ha befut az elso szerelveny a hatarra, lehet mondani h "joska gyerek, most pofazza" akkor pofazzanak szolidaritasrol, sehitsegnyujtasrol, meg embertelen banasmodrol a migrikkel ugyanis ott nincs kerites miert jstszuk az ejropeert amikor az elso vh ban minket, a masodiiban a lengyeleket, a mindennapok resze meg a mindketto szopatasa!? itt lenne az ideje lecket adni itt lenne az odeje h metanuljak a maiak is h nincs minden kovetkezmenyek nelkul mocskos nemetek, de a jovo a nepuk ellen dolgozik es ez nagy elegtetel a zsido elkorcsosulastol fostak nemreg, hat most elciganyosodhatnak onszantukbol jol van ez igy, jol van... tetszik
kisgul
2021. november 09. 15:28
Hát éppen belenéztem az ajurónyúz tudósításába, ott nem éppen ez volt a véleményük a független riportereknek, akik lefagyott lábú "menedékkérő" szírekről tudósítottak! És mindegyik elmondta az előre betanított szöveget: Nemzetközi oltalmat kérnek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!