Vakrepülésben a CDU és az SPD: kik vezetik tovább a pártokat?

Kicsit több mint egy hónappal a német szövetségi választások után, jó egy hónappal a hagyományos téli pártgyűlések előtt járunk,

Új vezéreket választanak a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták is, a jelentkezők viszont eddig többnyire fedezékben maradtak. Kik formálják majd a németországi pártpolitikát a következő években?

Jól bevált csapaton változtat az SPD

A szeptemberi választás nagy győztesének számító SPD élén minden bizonnyal nem fog újrázni a két éve megválasztott, jóindulattal is csak kevésbé ismertnek nevezhető Saskia Eskenből és Norbert Walter-Borjansból álló duó. Esken és Walter-Borjans csapata a párt balszárnyának és az ifitagozatnak is egyaránt közel állt a szívéhez, a 2019-es elnökválasztáson pedig maga mögé utasított egy bizonyos Olaf Scholzot is, aki a szintén nem túl ismert Klara Geywitzcal karöltve szeretett volna az SPD élére állni.

Esken és Walter-Borjans elnöksége egybeesik egy, az SPD újkori történetében nem túlságosan gyakori sikersorozattal. 2019 óta az SPD választást nyert Hamburgban, Rajna-vidék-Pfalzban, Berlinben és Mecklenburg-Elő-Pomerániában is (igaz, ezekben a tartományokban kötelező is a győzelem az elvtársaknak), és hamarosan szociáldemokrata vezetéssel alakul majd szövetségi kormány az országban. Vagyis

habár növekednie nem igazán sikerült. A német pártrendszer átalakulásának fényében már ez is elég szép eredmény.

Akkor miért bomlik fel most az álompár? Az okot Walter-Borjans háza táján kell keresni. A hatvankilenc éves társelnök, aki férfiaktól némiképp szokatlan módon felvette a volt felesége családnevét, múlt pénteken bejelentette, hogy nem indul újra a pártvezetésért.

aki ezután inkább a magánéletével szeretne foglalkozni. Ez leginkább Eskennek okoz majd nehézséget.

Saskia Esken, aki a szélbalosba hajló ifiszervezet egykori elnökének, Kevin Kühnertnek a hűséges tanítványa, szívesen beülne Olaf Scholz alakuló kormányába is, de a pártelnökség megtartására is jó esélyei lennének. Ehhez persze nem ártana valaki, akivel el lehet indulni az elnökválasztáson.

Egyvalaki mindenesetre biztosan van, aki nem örülne annak, ha Esken társelnök és miniszter is lenne: Olaf Scholz, aki aligha szeretne pártbéli felettesével egy kormányban ülni.

– ezzel mintha új minta lenne kialakulóban Németországban; elvégre karrierje egy bizonyos pontján mind Gerhard Schröder, mind pedig Angela Merkel lemondott a pártelnökségről, Scholz pedig eleve el sem vállalta. Vége lenne hát a kettős fejedelemség korszakának?

A pártvezetés most azt ígéri, néhány napon belül javaslatot tesz az új társelnökök személyére.

– Klingbeil párttitkárként az idei sikeres választási kampány egyik kieszelőjének számít, Schwesig miniszterelnökként pedig szeptember végén kapott ismét kormányzási megbízást a választóktól Mecklenburg-Elő-Pomerániában.

A szociáldemokratáknak azonban nem árt sietniük az elnökválasztással, hiszen könnyen előállhat az a furcsa és kicsit kényelmetlen helyzet, hogy a hamarosan megkötendő koalíciós megállapodást így olyan pártelnökök kézjegye szentesíti majd, akiknek egyébként már alig van hátra a hivatali idejéből.

A CDU levélszavazással döntene a jövőről

A mindig kedélyes Armin Laschet mostanában már nem mosolyog annyit. Nem mintha egyébként oka lenne a vidámságra, hiszen vezetésével a CDU történetének legsúlyosabb választási vereségét könyvelhette el szeptemberben. Minden bizonnyal sokáig fogják még emlegetni Laschet eredményvárón tett megjegyzését, miszerint a CDU felhatalmazva érzi magát a kormányalakításra. Nos, nem kapott felhatalmazást.

A dolgok ráadásul úgy alakultak, hogy a kampányban a kereszténydemokratáknak kvázi szerelmi vallomást tevő szabad demokraták (FDP) mégis inkább az SPD-vel és a Zöldekkel ültek tárgyalóasztalhoz. Laschet tehát sűrű köldöknézegetések közepette végül vállalta a felelősséget a választási blamáért, majd

Előbbi tisztségében a 46 éves Hendrik Wüst, a tartomány korábbi közlekedési minisztere követte. Nem nagy kockázat: a korábban konzervatívabb húrokon is játszó Wüstből a 2010-es évek közepére megbízható Laschet-szövetséges lett.

A következő pártelnök személyéről viszont még egyáltalán nem született döntés, és néhány hétig még biztosan nem is lesz. A párt mindenesetre úgy tűnik, tanult abból a malőrből, ami Armin Laschet megválasztásához vezetett, és ez egyszer a párt tagságának véleményét is kikéri a következő pártelnök személyét illetően. Négyszázezer tagja van jelenleg a CDU-nak, ők tehát

Mivel a posta Németországban is legalább olyan megbízhatóan és gyorsan működik, mint hazánkban, december közepénél hamarabb nem is várható, hogy kiderül, kit szeretnének a párt élére a CDU-tagok. Van persze valami ironikus abban, hogy ugyanaz a CDU szavaztatja levélben a tagjait, amelyik az FDP-vel és a Zöldekkel karöltve egyenesen a huszonkettedik századba repítette volna Németországot – legalábbis a kampányígéretek szerint –; és persze az is sokat elmond a párt jelenlegi állapotáról, hogy még a szeptemberi pofon után sem sietnek az új vezetés megválasztásával.

Konzervatív fordulat jönne a CDU-nál?

Pedig nem ártana csipkedniük magukat, hiszen jövő tavasszal három kulcsfontosságú választás is lesz, ahol

– a Saar-vidéken, Schleswig-Holsteinban és Észak-Rajna-Vesztfáliában is tartományi parlamentet választanak majd. Jelenleg mindhárom tartományban a kereszténydemokraták vezetik a kormánykoalíciót.

Ami a párt elnökválasztását illeti, a lehetséges jelentkezők egyelőre még fedezékben vannak, de a jövő héten már valószínűleg többet tudunk majd a mezőnyről.

Az szinte biztos, hogy az utóbbi évek CDU-elnökválasztásainak állandó bútordarabjává váló, konzervatívabb

és várható, hogy a Merkel-korszakban partvonalra került, középre húzó Norbert Röttgen is megpróbálkozik majd a pártelnöki szék elhódításával. Valószínű Jens Spahn ügyvezető egészségügyi miniszter jelölése is – a vállaltan homoszexuális Spahn a párt konzervatívabb szárnyához tartozik, és régi vágya már kiütni Armin Laschetet a nyeregből.

Egyre többször kerül szóba Ralph Brinkhaus frakcióvezető neve is, akit szintén a konzervatívabb CDU-politikusok közé szokás sorolni. Szó van még a viszonylag ismeretlen, szintúgy konzervatívabb Carsten Linnemann jelöléséről is, aki korábban rendszeresen kritizálta Angela Merkel politikáját. Linnemann viszont Merzhez lojális, tehát csak akkor indulna az elnökségért, ha a sauerlandi nem jelöltetné magát.

Úgy tűnik tehát, hogy

Ez természetes reakció az elmúlt évek orientálatlan kóválygására, de az kérdéses, hogy egy konzervatívabb pártelnök kinevezése önmagában megoldást jelentene-e a CDU hosszú ideje fennálló, elsősorban tartalmi jellegű problémáira. Minden bizonnyal nem: bár a kereszténydemokratáknál sokan álmodoznak arról, hogy egyszer csak eljön egy Sebastian Kurz-szerű figura, aki majd olyan csodát tesz a CDU-val, mint Kurz annak idején az ÖVP-vel, azt érdemes figyelembe venni, hogy a CDU-n belül húzódó árkokat sokszor szinte lehetetlen áthidalni, ráadásul a pártnál nincs is nagy hagyománya annak a személyre szabott politizálásnak, amit az Osztrák Néppárt Kurz alatt folytatott.

A nyitóképen: Armin Laschet sajtótájékoztatót tart. Fotó: KAY NIETFELD / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP