Háborús bűnök elkövetésével vádolja Johnson az oroszokat

2022. március 02. 16:11

Az Egyesült Királyság továbbra sem nyújt közvetlen katonai segítséget Ukrajnának.

2022. március 02. 16:11
null

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Oroszország háborús bűncselekményeket követ el az ukrajnai háborúban. Johnson ugyanakkor ismét kizárta, hogy a Nyugat repüléstilalmi övezetté nyilvánítsa az ukrán légteret, vagy egyéb módon közvetlenül, fegyveresen bekapcsolódjon az ukrajnai háborúba. Szerdai nyilatkozatában Ben Wallace brit védelmi miniszter is elvetette ezt a lehetőséget.

A kormányfőt a londoni alsóházban, a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szokásos szerda délutáni félórájában a Skót Nemzeti Párt (SNP) frakcióvezetője, Ian Blackford kérdezte arról, hogy London támogatja-e Vlagyimir Putyin orosz elnök felelősségre vonását a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) előtt háborús bűnök vádjával.

Johnson válaszában kijelentette:

teljes mértékben kimeríti a háborús bűncselekmény tényállását azoknak a hadianyagoknak a bevetése, amelyeket Putyin rezsimje ártatlan civilek ellen használ Ukrajnában. 

Hangsúlyozta: az ICC már bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben, és ő biztos abban, hogy ezt a vizsgálatot a brit parlament teljes mértékben támogatni fogja. 

A Nemzetközi Büntetőbíróság e hét elején jelentette be, hogy a lehető legrövidebb időn belül vizsgálatot indít annak feltárására, hogy Oroszország elkövetett-e háborús bűncselekményeket Ukrajnában. Karim Khan, az ICC főügyésze azt írta közleményében: az ukrajnai helyzet eddigi hozzávetőleges áttekintése alapján is megalapozottnak tűnik az a gyanú, hogy Oroszország háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket követhetett el Ukrajnában.

Chris Bryant, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt képviselője a szerdai alsóházi ülésen azt vetette fel Johnsonnak, hogy jóllehet Nagy-Britannia aláírta az Ukrajna biztonságát és területi épségét szavatoló, 1994-ben kelt budapesti memorandumot, mégsem garantálja ténylegesen Ukrajna integritását. Válaszában Boris Johnson kijelentette:

A brit miniszterelnök szerint ugyanis ha Nagy-Britannia vagy bármelyik más nyugati ország közvetlen konfrontációba kerülne Oroszországgal, annak következményeit nem lehetne egykönnyen ellenőrzés alatt tartani. Mindemellett a nyugati fegyveres beavatkozás pontosan Vlagyimir Putyin narratívájára játszana rá, hiszen éppen az orosz elnök hajtogatja, hogy a konfliktus közte és a Nyugat, közte és a NATO között van, „márpedig mi azt mondjuk, hogy konfliktus közte és az ukrán nép között van” – hangsúlyozta a brit kormányfő.

Ben Wallace brit védelmi miniszter szintén elvetette szerdai nyilatkozatában egy olyan ukrajnai repüléstilalmi övezet kialakítását, amelyet a Nyugat érvényesítene fegyveres erővel. Ezt az elmúlt napokban több ukrán közéleti személyiség is kérte. Wallace a BBC közszolgálati rádiónak nyilatkozva azonban kijelentette: egy ilyen repüléstilalmi zóna deklarálása óhatatlanul ahhoz vezetne, hogy a NATO légierejének orosz harci gépeket kellene lelőnie nyílt légi összecsapásokban, és ez az ukrajnai konfliktus komoly mértékű eszkalációjának kockázatával járna. Hozzátette: a repüléstilalmi övezet kialakítása éppen az orosz inváziós erőket juttatná hadszíntéri előnyhöz, hiszen ebben az esetben az ukrán légierő sem tudna harci tevékenységet folytatni. A brit védelmi miniszter kijelentette: az Ukrajnára mért orosz csapásokat elsősorban nem az orosz légierő, hanem mindenekelőtt rakétaegységek és nehéztüzérségi alakulatok hajtják végre, és ezekre nem lenne hatással repüléstilalmi övezet kijelölése.

(MTI, fotó: RASID NECATI ASLIM / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP)

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Voltkocsmáros
2022. március 02. 20:52
Ja a napalm az meg humanitárius segítség volt a hidegtől szenvedőknek Pumukli.Basznád meg anyádat te is rabló gecik.Kiraboltátok a fél világot most meg ájtatosan forgatjátok a szemeiteket.
uszti89
2022. március 02. 19:24
És Drezda hol marad.Béke misszió volt ? Vagy a Búr háború , az angol sajtó szerint "Picnic disznók lövésével" Aztán tartott három évig. Churchill : " Meg kell öljük a szüleiket, hogy respektáljanak bennünket."
Rizsa
2022. március 02. 19:04
Előbb fésülködjön meg.
Orange79
2022. március 02. 19:03
Az a baj, hogy ebben a helyzetben nagyon nehéz meghatározni azt, hogy ki számít ártatlan civilnek és ki nem. Mivel a jelenlegi ukrán rezsim a lakosság felfegyverzését és aktív ellenállását szervezi ezért háborús bűncselekményt inkább a saját vezetesük követ el.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!