Biden bírójelöltje nem tudta meghatározni a nő fogalmát

2022. március 25. 14:05

Ketanji Brown Jackson arra hivatkozott, hogy nem tartozik a hatáskörébe, hogy ezt meghatározza.

2022. március 25. 14:05
null

Ketanji Brown Jackson, a Legfelsőbb Bíróság megüresedett székére jelölt bírónő kedden azt mondta, hogy nem tudja definiálni saját nemének a fogalmát – számolt be a Daily Wire cikke alapján a Neokohn.

A cikk felidézi, hogy Jackson, aki a szenátus igazságügyi bizottsága előtt jelent meg megerősítő meghallgatásának második napján, visszautasította Marsha Blackburn republikánus szenátor kérdését, és azt mondta, hogy bíróként nem tartozik a hatáskörébe, hogy erre választ adjon.

A párbeszéd a következőképpen hangzott:

„ – Meg tudná adni a „nő” szó definícióját? – kérdezte Blackburn.

 – Nem tudom – válaszolta Jackson.

– Nem tudja?

– Nem – ebben az összefüggésben nem, nem vagyok biológus – nevetett Jackson.

 – Szóval úgy gondolja, hogy a »nő« szó jelentése annyira homályos és ellentmondásos, hogy nem tud definíciót adni? – erőltette tovább a dolgot Blackburn.”

Blackburn a progresszív oktatás veszélyeiről is beszélt

Jackson ezt követően azzal vágott vissza, hogy „Szenátor, a munkám során bíróként azt teszem, hogy vitákat kezelek”. Ezzel arra utalt, hogy ő csak érvek és a törvények alapján tudna döntést hozni. „Ha vita van egy definícióval kapcsolatban, az emberek érveket hoznak fel, én pedig megnézem a törvényt és döntök, tehát – én nem” – mondta Jackson.

„Az a tény, hogy nem tud nekem egyenes választ adni egy olyan alapvető dologról, mint hogy mi a nő, aláhúzza annak a fajta progresszív oktatásnak a veszélyeit, amelyről hallunk” –  folytatta Blackburn.

A szenátor ez követően áttért az NCAA úszóbajnokság körüli vitára és arra, hogy az UPenn transznemű úszója, Lia Thomas – aki biológiailag még mindig férfi – biológiai nők ellen versenyezhetett. 

Blackburn végül azt a kérdést is Jackson-nak szegezte, hogy „Mit gondol, milyen üzenetet küld ez azoknak a lányoknak, akik arra törekszenek, hogy a sportban a legmagasabb szinten versenyezzenek és nyerjenek?” – olvasható a cikkben.

Nyitóképen Ketanji Brown Jackson bírónő Michael Benent szenátorral. Fotó: JIM WATSON / AFP

 

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szárma
2022. március 26. 22:18
Hogy lehet egy ilyen figurát egyáltalán főbírónak jelölni?
foldizs
2022. március 26. 17:40
Itt eddig egy szabatos definíciót nem látok.
syphax
2022. március 26. 14:36
MITŐL NŐ AZ, AKI NŐ? EGYSZERŰ! A COMBJAI KÖZÖTT PUNCIJA VAN ÉS NEM FASZA! AKINEK A COMBJAI KÖZÖTT FASZA VAN, DE AZT HISZI MAGÁRÓL, HOGY NŐ, NOS AZ BOLOND, AZAZ ELMEBETEG. ÉS UGYNIGY AKINEK A COMBJAI KÖZÖTT PUNCIJA VAN, MÉGIS FÉRFINAK HISZI ÖNMAGÁT, NOS, AZ IS ELMEBETEG.
falcatus
2022. március 26. 12:09
persze , meg az egyes társadalomtudományi szülő, és a kettes társadalomtudományi szülő is. és már úton van az új progresszív társadalomtudományi biológiai tankönyv is. Ott már a növényvilág is társadalomtudományosítva lesz nem lesz sem bibe, sem porzó. Még , csak azért nincs nyomdában, mert a Nagy Testvér nem ért rá demokratikusan globális, internetes népszavazást kiírni mi legyen a "bibpor" társadalomtudományos -gendersemleges új neve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!