Akkora a botrány Franciaországban a BL-döntő miatt, hogy belebukhat a belügyminiszter

2022. június 02. 10:40

Az ügyben Macron is megszólalt, szerinte mindenkinek meg kellene őriznie a hidegvérét.

2022. június 02. 10:40
null

Emmanuel Macron francia államfő átláthatóságot kért a labdarúgó Bajnokok Ligája Párizsban rendezett múlt szombati döntője előtt kialakult káosszal kapcsolatban azelőtt, hogy kormánya illetékes tagjait, Amélie Oudéa-Castéra sport- és Gérald Darmanin belügyminisztert a szenátus vizsgálóbizottsága meghallgatta az ügyben.

Miután heves politikai vita alakult ki abból, hogy ki a felelős a mérkőzést megelőzően az aréna előtt kialakult tumultuózus jelenetekért, Olivia Grégoire kormányszóvivő a szerdai kormányülést követően úgy fogalmazott, hogy „bizonyára csinálhattuk volna jobban”. „A köztársasági elnök átláthatóságot, a tények feltárását és megoldási javaslatokat kért arra, hogy mindez többet ne fordulhasson elő” – mondta a kormányszóvivő, hozzátéve, hogy Emmanuel Macron ugyanakkor arra kért mindenkit, hogy „őrizze meg a hidegvérét, még akkor is, ha van min változtatni” a rendfenntartásban.

Miután hétfőn megkezdődött a kampány a június 12-én és 19-én esedékes kétfordulós nemzetgyűlési választások előtt,

az ügy politikai színezetet kapott,

s bel- és külföldön is sokan megkérdőjelezték, hogy Franciaország képes lesz-e olyan sporteseményeket rendezni, mint a jövő évi rögbi-világbajnokság vagy a 2024-es párizsi olimpia. „Képes-e Franciaország nagy nemzetközi sporteseményeket fogadni? A válasz igen, és négyszer is igen” – fogalmazott a kormányszóvivő.

Hamis jegyek, rendbontás, káosz a párizsi BL-döntőn

A Real Madrid-Liverpool FC finálé rendfenntartása körüli polémia szerdán sem csitult. Billy Hogan, az angol sportklub vezetője azt közölte, hogy a szurkolók beszámolóinak összesítésére hétfőn létrehozott internetes oldalon 24 óra alatt ötezer választ kaptak, s amit arról olvasott, hogy a francia rendőrség hogyan bánt az emberekkel, teljesen elborzasztotta. 

A francia sportminiszter és a belügyminiszter szerint elsősorban a brit szurkolók hibáztathatók a kialakult káoszért, miután 30-40 ezer brit szimpatizáns jegy nélkül, vagy hamis belépővel érkezett a stadionhoz, ahol aztán óriási biztonsági gondot okoztak. A francia kormány által közölt számokat Franciaországban és Nagy-Britanniában is vitatta a sajtó. „Egyértelmű, hogy a dolgokat jobban is meg lehetett volna szervezni” – ismerte el Gérald Darmanin tárcavezető a szenátusi meghallgatásán szerdán. „Egyértelmű, hogy ez a sportünnep elromlott. És nagyon őszintén sajnáljuk, hogy időnként elfogadhatatlan rendbontások történtek” – tette hozzá. „Amióta belügyminiszter vagyok, soha ennyi rendőrt és csendőrt nem mozgósítottunk egyetlen eseményre” – hangsúlyozta a tárcavezető, elutasítva a jelenlévő rendőrök számát érő bírálatokat. A miniszter elmondta: azok a brit és spanyol állampolgárok, akiket bántalmaztak a mérkőzésen, hétfőtől feljelentést tehetnek a hazájukban. Azt is bejelentette, hogy a francia rendőrség felügyeleti szerve is vizsgálatot indított. Jelezte, hogy

A hatóságok olyan jegyet is találtak, amelyet 744 alkalommal szkenneltek be. Gérald Darmanin megerősítette azt is, hogy 110 ezren jelentek meg szombaton a Stade de France nemzeti stadion körül.

Bukhat a francia belügyminiszter?

A párizsi arénában rendezett találkozó csak több, mint félórás csúszással kezdődhetett el, miután a beléptetésnél tumultuózus jelenetek zajlottak le, több liverpooli drukker nem jutott be időben a helyére. A francia hatóságok a kezdetektől azt hangsúlyozták, hogy a rendőri erők úgy avatkoztak be a tömeg oszlatására, hogy egyetlen súlyos sérülés sem történt. Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés volt államfőjelöltje és képviselőjelöltje szerint Gérald Darmaninnek le kellene mondania a történtek miatt, míg Manuel Bompard, radikális baloldali európai parlamenti képviselő szerint „a belügyminiszter hazudik, ami rossz hír, és nem jó jel az ötéves elnöki mandátum nyitányán”.

A kormányszóvivő szerdán jelezte, hogy Gérald Darmanin „a köztársasági elnök teljes bizalmát élvezi”. Az európai labdarúgó szövetség (UEFA) annyit közölt, hogy az érvényes jegy nélkül érkezők miatt alakult ki a káosz. A szervezet 2800-ra becsülte a hamisított jegyek számát a szombati mérkőzésen. A francia titkosszolgálatok már május 25-én arra figyelmeztettek, hogy mintegy 50 ezer olyan angol szurkolóra kell számítani, aki érvényes jegy nélkül érkezik a párizsi stadionhoz.

(MTI, fotó: ANNA MARGUERITAT / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP)

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zovirax
2022. június 03. 07:53
Jajj szegény migránsok...Az UFA is megmutatta micsida mocskos egy banda. Ilyenkor is csak kussol és azon töri a fejét, hogy miképpen lehetne a magyar válogatottat büntetni és újabbnál újabb koholt vádak ürügyén zártkapus meccsekre és pénzbüntetésre ítélni...
Magyarvagyoknemturista
2022. június 02. 16:04
A nyílt társadalom politikája visszafelé sült el! Beengedtek mindenféle jött-mentet, ez a következménye! Mégis mire számítottak? Hogy ezek a magukat igazolni, írni olvasni nem tudó illegális bevándorlók tanulni meg dolgozni mentek Franciaországba? Hát nem! Belülről rohad szét a nyílt befogadó rendszerük, pont úgy ahogy gyuri bácsi szeretné! Hajrá franciák, csináljátok csak!
konfucius
2022. június 02. 15:36
Nyuszika, ez a probléma nálatok. Hogy ez egyáltalán megtörténhet. Ilyen nálunk nem fordul elő, mert nincsenek migránsok, se töketlen rendőrök, se a többségi társadalmat adó fehéreket gyűlölő miniszterek, se egy ilyen ostoba és pipogya vezetőnk, mint amilyen te vagy. Nagyon sajnálom, hogy második "hazám", ahol hosszú éveket éltem, ahol a magyar feleségem megszülte a fiamat, így szétrombolódik, és képtelen magát kihúzni a bajból.
APESZ72
2022. június 02. 15:27
Mi itt baj? Az említett gazemberek legálisan is feleségük vehetnek gyermekeket, akár többet is. Most kicsit tapperolni támadt kedvük, ami állati joguk a hülyék országában..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!