Hannover már elzárta a meleg vizet a gázválság miatt

2022. július 28. 19:27

A német nagyváros vezetése úgy döntött: a középületekben, az uszodákban, a sportcsarnokokban és az edzőtermekben a továbbiakban csak hideg víz folyhat a csapokból.

2022. július 28. 19:27
null

Az energiatakarákosság érdekében a köztereken lévő szökőkutakat is kikapcsolják, a nagyobb épületeken – mint például a városháza vagy a múzeumok – pedig nem lesz éjszakai kivilágítás. A BBC cikke szerint

Hannover az első nagyváros, amely elzárta a meleg vizet,

miután Oroszország drámai módon csökkentette Németország gázellátását, emellett a lakosság átfogó gázcsökkentési intézkedésekre és az energiaszámlákra kivetett többletköltségekre számíthat. Belit Onay, a város polgármestere elmondta:

céljuk az volt, hogy 15 százalékkal csökkentsék a város energiafogyasztását, reagálva ezzel a közelgő gázhiányra,

amely komoly kihívást fog okozni valamennyi német nagyvárosnak.

A szabályozások a fűtésre is kihatnak

A középületekben minden év áprilisa és szeptembere között megszüntetik a fűtést, az év hátralévő részében a szobahőmérséklet – néhány kivételtől eltekintve – legfeljebb 20 Celsius-fokra korlátozódik. A város emellett betiltja a klímaberendezéseket, a fűtőtesteket és a radiátorokat. A gázhiányra való készülés más városokban is megfigyelhető jelenség,

Augsburgban például már bevezették saját intézkedéseiket, kezdve a szökőkutak kikapcsolásával.

Csütörtökön Németország megerősítette, hogy az ügyfelekre tervezett gázpótdíj jóval magasabb lehet a korábban vártnál annak érdekében, hogy az energiavállalatok ne menjenek csődbe a következő hónapokban.

„Még nem tudjuk megmondani, mennyibe kerülhet a gáz novemberben, de a keserű hír az, hogy háztartásonként legalább néhány száz euró lesz” – mondta Robert Habeck gazdasági miniszter.

Németország régóta az orosz gázra támaszkodik energiaszükségletének fedezésére, de nemrégiben azzal vádolta Oroszországot, hogy korlátozza az áramlást az ukrajnai háború miatti EU-s szankciók megtorlásaként – amit Oroszország tagad. Az orosz gázszállítás jelenleg az ország szükségleteinek mintegy negyedét teszi ki, a háború előtt ez több mint a fele volt.

Nyitókép: Loic Venance/AFP 

Összesen 190 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A közösség tagjaként
2022. július 29. 23:52
kovid,majom himlő és a többi ami megköveteli az alapos meleg vizes kézmosást, de nem baj a németek gondja de ide ne jöjjön senki németországból vízum és negatív minden IS teszt nélkül !
Phm045
2022. július 29. 09:29
Belit Onay Őshonos német név......
DonCiccio
2022. július 29. 08:37
Jön a hadigazdálkodas és a NEP-korszak Mint a Szovjetuniónan a '20-as években Végülis egy töröl fakadnak
DonCiccio
2022. július 29. 08:26
Éjjen a szabaccság ! Elvtársak !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!