Felfüggesztették Soros György ügyészét Floridában

2022. augusztus 06. 20:22

„Amikor a törvények fölé helyezed magad, megszeged a kötelességed” – indokolta döntését a floridai kormányzó. A felfüggesztett ügyész szerint azonban „politikai mutatványról” van szó.

2022. augusztus 06. 20:22
null

Ron DeSantis floridai kormányzó felfüggesztette Andrew Warren államügyészt „aggasztó eredményei” miatt. Közölte, hogy nem tartat be bizonyos abortusszal vagy a nemváltással kapcsolatos esetleges törvényeket.

– indokolta döntését DeSantis.

Az államügyész „a törvények fölé helyezte magát”

A kormányzó „aggasztónak” nevezte Warren eredményeit, és felidézte az általa írt leveleket, amelyekben Warren közölte, hogy nem tartatja be az abortuszokkal kapcsolatos törvényeket, és azt is, hogy nem fogja betartatni a kiskorúak nemi megváltoztatására vonatkozó esetleges tilalmakat sem.

– magyarázta DeSantis. Felidézte azt is, hogy Warren „azt mondta, nem számít, mit tesz az állam törvényhozása Floridában, vétójogot fog gyakorolni ezzel kapcsolatban.” 

Warren „politikai mutatványnak” nevezte a lépést

A mai politikai mutatvány illegális túlkapás, amely Ron DeSantis veszélyes mintáját folytatja, miszerint hivatalát saját politikai ambícióinak előmozdítására használja fel. Arcul köpi Hillsborough megye szavazóit, akik kétszer is engem választottak meg, hogy szolgáljam őket, nem pedig Ron DeSantist” – írta közösségi oldalán felfüggesztésére reagálva Warren.

A felfüggesztett államügyészt Soros György is támogathatta

Christina Pushaw, DeSantis kormányzó sajtótitkára azt is sérelmezte, hogy Warrent és más ügyészeket „Soros támogatja”, és megtagadták a „törvények betartatását az egész országban”. Mint fogalmazott, a „kormányzó ezt nem fogja tűrni. Most felfüggesztett egyet Floridában.”

Hozzátette: „Megértjük, hogy pénzt adott az állami (demokrata) pártnak. Az állampárt pénze pedig... különböző jelöltek támogatására ment el. És nagyon kevés rálátásom van arra, hogy mennyi pénzt adott, kihez jutott stb.”

***

The Federalist: Így akarja lazítani Soros az amerikai közrendet

Dollármilliókat öl Soros György abba, hogy liberális ügyészek megválasztását segítse Amerika-szerte. Bővebben is érdekel...

Nyitóképen Soros György. Fotó: FABRICE COFFRINI / AFP

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lanter
2022. augusztus 07. 02:01
Ha vissza lehetne menni az időben a Gyurcsány meg a szaros gyurka anyját kéne megkapartatni és a világ jobb hely lenne...
Lanter
2022. augusztus 07. 01:58
Halál a vén fasszopóra.... úgyis pokolra jutsz büdös geci szaros gyurka....
Palmoilfree
2022. augusztus 06. 23:33
DeSantis vs. Michelle Obama elnökjelölti vitára kíváncsi lennék. Talán 2028-ban láthatunk egy ilyent? Michelle Obama készül. Ki mást tudnának állítani a demokraták? Ez a világ nem a nemzetek, hanem a családok harca.
airmax
2022. augusztus 06. 21:14
A republikánusoknak De Santis-t kéne indítaniuk, nem Trumpot legközelebb.. Egy fiatal ambiciózus jelölt szarrá verné a demokratákat...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!