Lavrov: Készül az orosz-iráni együttműködés alapdokumentuma

2022. augusztus 31. 20:17

Az orosz külügyminiszter elmondta, hogy Oroszország bővíteni akarja diplomáciai jelenlétét a Független Államok Közössége (FÁK) országaiban.

2022. augusztus 31. 20:17
null

Zárószakaszához érkezett orosz-iráni együttműködésről szóló átfogó dokumentum kidolgozása – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután szerdán Moszkvában fogadta iráni hivatali partnerét, Hoszein Amirabdollahiánt.

Lavrov a tárgyalásokat követő közös sajtótájékoztatón kifejezte elégedettségét amiatt, hogy a két ország kapcsolatai fejlődnek és „új minőségi szintet értek el”. A készülő átfogó államközi szerződés „stratégiai jelentőségű lesz”, mert az elkövetkező évtizedekre meg fogja határozni az orosz-iráni kapcsolatok további fejlődésének alapvető irányvonalait – mondta. Méltatta, hogy a kétoldalú kereskedelem a szankciók ellenére is rekordütemben növekszik, az év első hét hónapjában több mint 40 százalékkal bővült, és elérte a 2,7 milliárd dollárt.    

Köszönetet mondott iráni hivatali partnerének Teheránnak az ukrajnai konfliktussal kapcsolatos „kiegyensúlyozott” álláspontjáért és Oroszország biztonsági aggodalmainak megértéséért. „Teherán megérti Oroszország biztonsági aggodalmait, teljesen jogosnak tartja őket, és megérti azokat az indítékokat, amelyek

– mondta az orosz külügyminiszter. Lavrov elárulta, hogy egyebek között a közel-keleti rendezésről, az afganisztáni, dél-kaukázusi, iraki, jemeni és Kaszpi-tengeri helyzetről is egyeztetett vendégével. A moszkvai diplomácia irányítója egy szerdán megtartott ismeretterjesztő előadáson elmondta, biztos benne, hogy jelenleg „nem várhatók tragikus katasztrófák” a világban. Hozzátette, hogy Oroszország bővíteni akarja diplomáciai jelenlétét a Független Államok Közössége (FÁK) országaiban, miután  mintegy kétszáz külügyi alkalmazottját utasították ki a „barátságtalan” országokból.    

Hangot adott véleményének, mely szerint

a nyugati országok hamarosan újra fel akarják majd venni az együttműködést Oroszországgal, de ez csak kölcsönösen előnyös feltételek mellett lehetséges.

„A világban azok a tendenciák válnak meghatározóvá, amelyek az ENSZ Alapokmányának gyökereihez való visszatérés, valamint az egyenlő és kölcsönösen előnyös együttműködés irányába hatnak” – mondta miniszter. Az orosz diplomácia vezetője szerint a Nyugat tovább növeli az Oroszországra és más országokra gyakorolt jogellenes nyomást, és Moszkva kemény választ tervez adni erre, de nem a saját kárára fog reagálni.

(MTI)

Kapcsolódó

Egyre jobban érződik az uniós szankciók hatása: globális gázkartellt hozna létre Moszkva és Teherán. Bővebben...

Nyitókép: AFP

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Galerida
2022. szeptember 01. 12:16
Az oroszokat oda kényszerítették a sakkasztalhoz...és most kénytelenek játszani...ami nagyon megy nekik...ráadásul tudják, hogy nincs hova hátrálni. Ilyenkor jobb őket kikerülni.....ha még nem késő...
BlancoAgilon38
2022. szeptember 01. 03:47
Szépen alakulnak a dolgok. Régen volt egy videojáték, talán a Call of Duty egyik része, ahol atomot szórtak egymásra a Nyugati szövetségesek és az orosz -iráni-kínai tengely.
békalepcse
2022. augusztus 31. 23:26
A világ egyetlen nyugodt ereje Oroszország és ennek köszönhetjük hogy még élünk! Egyébként már augusztusban nukleáris télben szenvednének a föld túlélői, ha csak a fejlettnyugati akarat érvényesülne.
MZperX
2022. augusztus 31. 21:56
Lavrov az jó arc. Petya haverja. Ketten hozták össze még a háború előtt, hogy legyen gázunk hosszú távra. Szerintem már akkor súgott Petinek és jól tette!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!