Fukuyama: Orbán úgy akar uralkodni, mint Putyin

2022. október 18. 15:40

A híres filozófus egy lapon említette oroszpárti Putyin-utánzóként Orbán mellett Le Pent, Zemmourt, Salvinit és „természetesen” Trumpot is.

2022. október 18. 15:40
null

Fukuyama újfent megpróbálta: mint ismeretes még 1989-ben jelentette meg A történelem vége? című esszéjét, amit aztán kibővített egy könyvvé. A jóslata nem jött össze, nem lett azóta vége a történelemnek. Most újfent egy esszét jelentetett meg, immáron a The Atlantic hasábjain.

Az Újabb bizonyítékok, hogy most aztán tényleg vége a történelemnek című esszében amellett érvel, hogy a látszólag erős tekintélyuralmi államokat valójában rendszerszintű, alapvető gyengeség jellemzi,

a liberális, jogállami demokráciák pedig mindent túlélnek, és továbbra is a legvonzóbb alternatívát jelentik.

Az érvelése közben kijelentette, hogy „az erős államok külföldi sikere és az otthoni populista politika között szoros kapcsolat áll fenn. Olyan politikusok, mint Marine Le Pen és Éric Zemmour Franciaországban, Orbán Viktor Magyarországon, Matteo Salvini Olaszországban, és természetesen Trump az Egyesült Államokban mindannyian szimpátiájukat fejezték ki Putyin iránt. Olyan erőskezű uralom modelljét látják benne, amelyet a saját országukban is szívesen gyakorolnának. Ő viszont abban reménykedik, hogy felemelkedésük gyengíti az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatást, és megmenti a vergődő »különleges katonai műveletét«.”

Kapcsolódó

Varga Mátyás Zsolt: Orbán, Berlin, tanulság: minden a történelmen alapul
Olyan igazságot írt le a német főszerkesztő, amit minden politikusnak fel kellene fognia. Bővebben is érdekel...

Olyan igazságot írt le a német főszerkesztő, amit minden politikusnak fel kellene fognia.

Nyitókép: Mandiner Archív

Összesen 137 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wezuv
2022. október 19. 14:19
Úgy látom nagyon nem tetszik a háttér hatalomnak, hogy normális emberek, normálisan akarják vezetni a nemzeteket! A végén még nem lennének háborúk! Az nagyon rossz lenne nekik!
tetx
2022. október 19. 00:31
Ez már 30 éve sem volt normális, úgy tűnik, azóta még hülyébb lett.
Kybon
2022. október 18. 23:48
Sz@r Fukuyamának lenni. - Ez a történelmi megállapítás kiállja az idők próbáját, szvsz.
amca
2022. október 18. 21:12
Bidé lehuyyezte ezt a vágottszeműt : klalöü923i3dsdköwqwaiioiaoaüa?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!