Finn miniszterelnök: Európa túlságosan függ a kínai technológiától

2022. november 17. 12:39

A finn kormányfő szerint fontos, hogy ne függjünk a tekintélyuralmi rendszerektől, amelyek eltérő logikával működnek, mint a demokratikus országok.

2022. november 17. 12:39
null

Európa túlságosan függ a kínai technológiától, és óvakodnia kell ettől az egyoldalú kitettségtől – hívta fel a figyelmet Sanna Marin finn miniszterelnök csütörtökön.

„Legyünk őszinték, már így is sérülékenyek vagyunk” – magyarázta a finn kormányfő egy éves startup-eseményen Helsinkiben.

„Függőségünk bizonyítékát láthatjuk a chipeknél és a félvezetőknél”

– mutatott rá. Marin aláhúzta: vannak leckék, amelyeket Európának meg kell tanulnia jelenlegi energiaválsághoz vezető orosz energiafüggőségből és a koronavírus-világjárvány során megmutatkozó orvosi eszközhiányból.

A kormányfő szerint ki kell alakítani az ezekhez a technológiákhoz szükséges hátteret és kapacitást, hogy ne függjünk a tekintélyuralmi rendszerektől, amelyek eltérő logikával működnek, mint a demokratikus országok. A finn vezető egyúttal felszólította Európát, hogy fektessen többet a technológia új területeibe, például a mesterséges intelligencia és a kvantum-számítástechnika kutatásába.

(MTI)

Nyitókép: Diego Ravier / Hans Lucas / AFP

Összesen 126 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2022. november 18. 20:42
Ami igaz, igaz: IGEN SZÉP NŐ EZ A FINN MIN.ELNÖK HÖLGY. Kár hogy nem öléggé okos....
zolcsik
2022. november 18. 08:44
A vicc az, hogy ez nem kínai technológia. Ez nyugati. Csak a rövidtávú profitért a nyugati cégek oda talicskázták a technológiát. Mert ott van rabszolga munka, de nincsenek szigorú költségvetési szabályok. És nem változik pár évente a fizetési lista tartalma a politikában. Már az elején lehetett tudni, hogy ennek szopás lesz a vége. Nem egy tanulmány szólt róla a 2000-es évek elején. Megjöttünk
Wolfram004
2022. november 17. 23:04
" fontos, hogy ne függjünk a tekintélyuralmi rendszerektől..." Muhaha... és az USA és a mögötte álló pénzhatalmi rendszertől függhetünk? Az sudijó, mert "demokratikus diktatúra"? " ki kell alakítani az ezekhez a technológiákhoz szükséges hátteret és kapacitást" termelékenység és hatékonyság... Nem ismerősek ezek a lózungok a Kádár rendszerből? Akkor is ilyen pozitív üzeneteket írtunk a gyárak falára, és skandáltuk május 1-én. Annyira de annyira dejavu ez az EU... XDD Amúgy kurv@ jó csaj :3
Kivűlálló
2022. november 17. 20:54
"ne függjünk a tekintélyuralmi rendszerektől, amelyek eltérő logikával működnek" Eltérő, de sokkal emberibb az a rendszer! Ha megakarsz szabadulni drogos lotyó a kínai dolgaidtól, mindent el kell adj, vagy meg kell szabadulni mindentől (még a koszos ruháitól is), mert mindent Kínából veszel!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!