Putyin is beoltatta magát influenza ellen

2022. december 14. 18:30

Oroszországban beindult az járvány.

2022. december 14. 18:30
null

Bejelentette Vlagyimir Putyin orosz elnök a szerdai online kormányülésen, hogy beadatta magának az influenza elleni védőoltást. Putyin azt mondta, hogy kedden oltatta be magát, reggel a szokásos módon edzett, és rendben érzi magát. Kijelentette, hogy Oroszországban hetente 30-35 százalékkal emelkedik az influenzás és az egyéb akut légúti vírusfertőzések száma, ezért folytatni kell a védőoltásokat.

Az orosz járványhelyzet alakulása

Anna Popova, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője „feszültnek” nevezte a járványhelyzetet, amely szerinte nagy terhet ró az egészségügyi rendszerre. Ennek fő okát a 2009-ben világjárványt okozó sertésinfluenza-vírus visszatérésében nevezte meg. A vírust októberben azonosították újra Oroszországban. Azóta kiderült, hogy a kórokozó továbbra is reagál a gyógyszerekre, az ellene beadott orosz vakcinák változatlanul hatnak, ezért a helyzet kordában tartható.

Mihail Murasko egészségügyi miniszter szerint a megbetegedettek 40 százaléka gyermek.

Popova hozzátette, hogy az oktatást közel 600 iskolában és 12 662 osztályban már felfüggesztették. Murasko szerint a Covid-19-helyzet a betegség gyakoriságának növekedése ellenére „kellően stabil”, az országban jelenleg közel 20 ezer kórházi ágy áll készenlétben a fertőzöttek számára, ami „egy nagyságrenddel kevesebb”, mint az év elején.

A Roszpotrebnadzor főnöke szerint noha a koronavírus-fertőzés előfordulása most ötöde az egy évvel ezelőttinek, még mindig óvatosságra van szükség. A tesztelés szintje jelenleg napi 250-300 ezer, ami elegendő az összes eset egyértelmű azonosításához.

Azt mondta, hogy a tesztelési lefedettség tekintetében Oroszország továbbra is az első tíz között van a világon.

Popova azt javasolta, hogy minden olyan beteget, akinél akut légúti vírusfertőzés tüneteit észlelik, vizsgálják meg influenzára is, ahogyan a Covid-19 esetében is tették, mert így csökkenthető a kockázat. Elmondta, hogy az oroszok csaknem 52 százalékát, azaz 75,1 millió embert oltottak be influenza ellen a szeptemberben kezdődött tömeges oltási kampány keretében, a betegek között az oltottak aránya kevesebb mint 1 százalék.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Szputnyik

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2022. december 15. 16:56
Én is!
MaBaker
2022. december 15. 11:26
Ez hír 2022-ben? Mi a szarnak? Azt esetleg terveztétek közzétenni a minőségi újságírás jegyében, hogy melyik politikus mit vacsorázott épp? Véletlenül se írjatok: - a Twitter botrányról, annak az FBI, CIA, lmbtq, pedofil és Demokrata párti vonzatairól, - az FTX botrányról, annak az ukrajnai, FEC, demokrata párti vonzatairól, - a Brazíliai választásról és az azóta is tartó tüntetésekről (amik valószínűleg az emberiség történetének eddigi legnagyobb tüntetéssorozata, ami még mindig tart), -meg ne írjátok, hogy jönnek a boncolási jegyzőkönyvek a covid oltások miatti halálozásokról. -CBDC-ről és hogy az hogyan korlátozhatja a jövőben a lakosságot - ESG-ről (amit EU-s szinten felmenő rendszerben már kötelezővé is tettek) és hogy az hogyan korlátozhatja a jövőben a gazdaságot Még csak véletlenül se írjatok semmi érdekfeszítőt, mert még felébred a plebsz.
ChatBot
2022. december 15. 10:30
Neki már mindegy. 2022. február 24-én gyakorlatilag távozott az élők sorából.
röviden
2022. december 15. 08:49
Mer' fél a haláltól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!