Videóüzenetben fordult Madonnához egy észak-franciaországi város, a 130 ezres Amiens polgármestere – számolt be a hírről a 444. „Madonna, valószínűleg nem ismered Amiens városát, amelynek megtisztelő módon a polgármestere lehetek. Az elmúlt napokban azonban különleges kapcsolat jött létre közted és a városunk között” – idézi a lap a városvezető szavait.
Brigitte Fouré egy múlt hétfőn megjelent újságcikkre utal, amelyből kiderült, hogy Madonna birtokában lehet Jérôme-Martin Langlois „Diana és Endümión” című 1822-es festménye.
A képet, amely – Diana római istennő és Endümión, a pásztor szerelmét örökíti meg – XVIII. Lajos rendelte meg a versailles-i palotába, majd 1878-tól egy amiens-i múzeumban állították ki. Sokáig azt gondolták, odaveszett a város 1918-as bombázásakor, de elképzelhető, hogy ma is épségben van, mégpedig Madonnánál, aki 1989-ben, egy New York-i árverésen vette meg a festményt 1,3 millió dollárért.
A festmény is bukkant egy korábbi fényképen:
Egy pályázatra kérnék kölcsön
A portál szerint az énekesnő példánya három centivel kisebb az eredetinél, a szakértők pedig egyelőre bizonytalanok, hogy másolatról van-e szó, vagy az eredetiről, amiről valaki eltávolította a dátumot és az aláírást. A polgármester azonban arra kérte Madonnát,
adja kölcsön a képet az önkormányzatnak, ami pályázik a 2028-as Európa Kulturális Fővárosa címre.
Azt mondta, egyáltalán nem vitatják, hogy az énekesnő jogos tulajdonosa a festménynek, de szeretnék, ha a helyiek is megcsodálhatnák. Fouré a Guardiannek elmondta, borzasztóan örülnének annak is, ha Madonna ellátogatna a városukba, de erről persze álmodni sem mernek.
Nyitókép: Wikipedia