Cáfolja az olasz védelmi miniszter, hogy titokban drónokat szállítana Kijevnek

2023. január 27. 18:17

Guido Crosetto hangsúlyozta, hogy kizárólag védelmi eszközöket szállítanak Kijevnek, mivel Olaszország nem áll háborúban Oroszországgal.

2023. január 27. 18:17
null

A védelmi együttműködésről is szó volt Guido Crosetto olasz védelmi miniszter és francia kollegája, Sébastien Lecornu római találkozóján. A védelmi minisztérium mikroblogján megjelent közlemény szerint Crosetto és Lecornu az ukrajnai háború alakulásáról, a földközi-tengeri térség biztonságáról és stabilitásáról,

valamint az olasz és francia fegyveres erők közötti együttműködésről egyeztetett. 

Napirenden szerepelt a SAMP/T légvédelmi rendszer közös fejlesztési terve is. Korábban Crosetto a római parlamentben bejelentette, hogy a kormány készen áll újabb fegyverszállítmány küldésére Ukrajnába, amely az ukrajnai háború kirobbanása óta a hatodik lesz, az első szállítmány azonban, amelyről a Meloni-kormány határozott.

Crosetto hangsúlyozta, hogy kizárólag védelmi eszközöket szállítanak Kijevnek, mivel Olaszország nem áll háborúban Oroszországgal. Kijelentette, olyan szállítmány lesz, amely még a pacifisták tetszését is elnyeri. Elmagyarázta, hogy rakétavédelmi rendszerről van szó, amely védelmet nyújt a polgári célpontok számára.

A miniszter hamisnak nevezte a sajtóban megjelent hírt, miszerint Róma titokban drónokat is szállít Kijevnek.  

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. január 29. 22:27
Meloni vagy áruló, vagy fogott ember. Inkább az utóbbira tippelek. Annyira szarul áll a gazdaságuk, hogy ha nekiállna emberkedni, akkor egyből kezdhetne egy törénelmi megszorításba, amivel bukik a koalcíció. Egyensúlyoznia kell, jelenleg ott tart, hogy küld valami védőfegyvert, támogatja a szankciókat, cserébe nem kell migránsokat hajóztatnia és kap hitelt és még az orosz gázt is használhat.
Igazszó
2023. január 28. 18:00
A vétótlan köpcös geci úgy járt a talján cimboráival, mint ursulával, akiből főkomisszárt csinált. Elárulták sec perc. Rábaszott. Nem kicsit, nagyon.
Odone Ricci
2023. január 28. 10:32
Ők nem gyónnak, főleg nem újságíróknak vagy hivatalos plénum előtt. A politikusok nem vágynak a Paradicsomba jutásra.
5m007h 0p3ra70r
2023. január 28. 00:49
"Cáfolja az olasz védelmi miniszter, hogy titokban drónokat szállítana Kijevnek" Nem a drónokat tagadja, hanem hogy titokban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!