Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Tizennégy milliárd dolláros kölcsönről van szó.
Ahogy arról a Mandiner már korábban írt, 14-16 milliárd dolláros gigaösszeggel támogatná az IMF Ukrajnát. A Financial Times most azt írja: valószínűleg február közepén fognak Varsóban találkozni az IMF képviselői az ukránokkal, egyre nagyobb nyomást gyakorolnak ugyanis Ukrajna szövetségesei a Nemzetközi Valutaalapra a tervezet véglegesítéséhez. A cél az, hogy tavaszig mindenképp nyélbe üssék a megállapodást.
A lap emlékeztet: Ukrajna 38 milliárd dolláros deficittel néz szembe a 2023-as évben, a Világbank becslése szerint az ország energiainfrastruktúrájának több mint fele odaveszett a háborúban, ez pedig a gazdaságra is óriási hatást gyakorol
A cikk azzal folytatódik: az Európai Unió ugyan már megállapodott egy 18 milliárd eurós segélyben Ukrajna részére, de szeretnék, ha a nemzetközi partnerek is kivennék a részüket Kijev támogatásában. Az IMF-et az amerikai pénzügyminisztérium is sürgeti, hogy minél előbb találjon módot Ukrajna anyagi támogatására.
Nyitókép: Celal Gunes / ANADOLU AGENCY / AFP