Kisétkűségével magyarázza rejtélyes vagyonát a pozsonyi bíró

2023. február 18. 14:20

A tanács szerint Chalupka nem tudott elégséges magyarázatot adni vagyonának eredetére.

2023. február 18. 14:20
null

A Bírói Tanács megfosztaná talárjától Milan Chalupka pozsonyi bírót, aki néhány év alatt szinte egész bírói fizetését meg tudta spórolni, gyerekei számláján pedig megközelítőleg 700 ezer euró van. A tanács szerint Chalupka nem tudott elégséges magyarázatot adni vagyonának eredetére, míg ő azzal védekezik, hogy azért sikerült egész fizetését megspórolnia, mivel nem eszik sokat – tájékoztatott csütörtökön a Paraméter.

A lap hozzátette, hogy egy évvel korábban még a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) hívta fel a Bírói Tanács figyelmét Chalupkára, miután feltűnt nekik, hogy a bíró nem töltötte ki részletesen vagyonnyilatkozatát. Chalupka a tetemes összeget a szüleitől származó örökség előzetes rendezésével indokolja.

Számlái viszont azt mutatják, hogy szinte teljes fizetését sikerült éveken keresztül megtartania.

Amikor a bizottság tagjai arról kérdezték, miből vásárolt ételt, Chalupka azt válaszolta, hogy abban az időben szinte nem is evett. Emellett a család állítólag kirándulásokra sem járt, pedig kiderült, hogy volt, hogy évente két-háromszor is elutaztak Horvátországba.

A lap értesülései szerint Chalupka hosszú évek óta tevékenykedik a Pozsonyi Kerületi Bíróságon, ahol polgárjogi ügyekkel foglalkozik. Az ügyet a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság tárgyalja, amely felmentheti Chalupkát, de adott esetben akár talárjától is megfoszthatja.

Nyitóképen: pozsonyi reggel (fotó: Shutterstock)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robert69
2023. február 19. 13:57
Szeretnék én is ilyen keveset enni, csak belőlem halott lenne nem főbíró.......
APESZ72
2023. február 19. 09:14
A MAGYAR??? bírók vagyoni helyzetét sem ártan átvilágítani. Kiemelten vizsgálva a Kozma ügy, a 2006-os ügyek, a Miskolci aknás gyilkos....stb és a hasonlóan gyanús ügyekben érintett bírók anyagi helyzetét. Beleértve azok Svájci bankszámláit is persze.
Dunhill67
2023. február 18. 20:23
hazudik....mert tót...
amca
2023. február 18. 20:12
Teljesen 1etértek ezzel a faxxal. Magam is sporólós vok, ebből van a vagyonom. Pldák. Saláta ,csak pitypang, porcsint eszek. Hecsedli, megfagyva. Vackor. Rubus caesius. Vadringló. Cs. kukorica. Morus Alba Morus Nigra. Rubus Fructus. Malus Domesticus. Legyen ön is milliomos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!