Forró a helyzet a Dél-kínai tengeren: Kína távozásra szólított fel egy amerikai rombolót

2023. március 23. 07:12

Kína a nyersanyagokban gazdag, 3,5 millió négyzetkilométernyi Dél-kínai-tenger szinte egészét magának követeli, és több, hadi célokra kiépített szigetet hozott létre a vitatott területen.

2023. március 23. 07:12
null

A kínai haditengerészet távozásra szólított fel egy amerikai rombolót, amely behajózott a Dél-kínai-tenger Kína által sajátjának tartott részére – jelentette be a kínai hadsereg csütörtökön.

A közlemény szerint az amerikai haditengerészet Milius nevű rombolója engedély nélkül hajózott be Kína felségvizére a Hszisa-(Paracel-)szigetek közelében, »aláásva a békét és stabilitást a forgalmas vízi úton”.  Tien Csün-li, a kínai hadsereg déli műveletekért felelős parancsnokságának szóvivője azt közölte, a kínai erőket készültségbe helyezték, és hozzátette, hogy

csapataik eltökélten védik a Dél-kínai tenger stabilitását.    

Kína a nyersanyagokban gazdag, 3,5 millió négyzetkilométernyi Dél-kínai-tenger szinte egészét magának követeli, és több, hadi célokra kiépített szigetet hozott létre a vitatott területen. A világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonalának számító tenger egyes részeit azonban a Fülöp-szigetek, Vietnam, Malajzia, Brunei és Tajvan is magáénak tartja. Kína azzal támasztja alá saját követelését, hogy 1930 előtt senki nem vitatta a terület fölötti szuverenitását.    

Mindeközben a jövő héten megkezdi latin-amerikai körútját Caj Jing-ven tajvani elnök.

Az államfő közép-amerikai szövetségeseinél, Guatemalában és Belize-ben teendő látogatása során a tervek szerint átutazik New Yorkon és Los Angelesen. Tajpeji és washingtoni jelentésekben arról számoltak be, hogy Kaliforniában találkozni fog az amerikai képviselőház elnökével, Kevin McCarthyval, amit Pekingben már a kínai szuverenitás megsértéseként értékeltek, és emiatt súlyos aggodalmukat fejezték ki.Kína a saját részének tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és Peking korábban leszögezte: ha kell, erővel gondoskodik az újraegyesítésről.

(MTI)

***

Nyitókép: AFP/Anadolu Agency

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jacques Foche
2023. március 23. 23:07
„Amerikai hadihajó, húzz a faszba!”
BillyTheKid
2023. március 23. 12:24
Az USA jól érzékeli a folyamatokat, miszerint előbb-utóbb mindenben a fejükre nő. Megpróbálták ellehetetleníteni a kínai chip-ipart, de nem jött be: https://www.vg.hu/nemzetkozi-gazdasag/2022/09/technologiai-attorest-el-a-kinai-smic-a-csipgyartasban "A kínai SMIC biztosan képes 7 nanométeres csipeket gyártani, mindezt a szankciók ellenére. Bár a TSMC, az Intel és a Samsung már a 3 nanométeres félvezetők gyártását tervezik, úgy tűnik, hogy az ellenszélben lévő kínai gyártók ott lihegnek a nyakukban." ... "Az ottawai székhelyű vállalat még júliusban megvizsgálta a SMIC által gyártott MinerVA kriptovaluta bányász processzort, és arra a következtetésre jutott, hogy a kínai csipgyártó annak ellenére érhette el technológiai áttörést, hogy nem jutott hozzá az iparág legfejlettebb ASML extrém ultraibolya litográfiai rendszereihez." Megpróbálhatnák a még meglévő tengerészeti fölényüket kihasználni, de az idő itt se nekik dolgozik: https://edition.cnn.com/2022/06/25/asia/china-navy-aircraft-carrier-analysis-intl-hnk-ml-dst/index.html Type 055 destroyer Launched in 2017, these 13,000-ton stealth guided-missile destroyers are considered by many to be the most powerful surface combatants in the world. "The Type 055, big enough to be considered a cruiser by NATO standards, is equipped with 112 vertical launch tubes that can used to fire everything from anti-ship missiles to long-range land-attack missiles." "This ship in particular has a sophisticated design, stealth features, radars, and a large missile inventory. It is larger and more powerful than most US, Japanese, and South Korean destroyers..." Megjegyzés, az amerikaiaknak ilyen nagy 10 ezer tonna feletti lopakodó hajójuk egyáltalán nincsen. "The potency of the Type 055 was underlined in footage that emerged on social media in April. It showed one launching what naval analyst H I Sutton said was a hypersonic YJ-21 anti-ship ballistic missile – a weapon often referred to as a carrier killer." Majd a cikk végén a megállapítás a Csendesóceáni parancsnokság hírszerzési igazgatójától: They are building their navy at a faster rate than the US and all of its allies,” Schuster said. Bízhatnának még a technológiai elsőbbségben, de már ez se náluk van egyértelműen: https://raketa.hu/senki-sem-erti-hogy-mukodik-kina-hiperszonikus-csodafegyvere-es-emiatt-el-kellene-kezdeni-aggodnunk "Amit nem sikerült mindebből megfejteni, hogy egy hiperszonikus sebességgel haladó eszköz miként képes destabilizálódás nélkül kilőni egy hiperszonikus rakétát. A DARPA, az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlege például nem tudja megválaszolni, hogy minderre az ázsiai nagyhatalom miképp volt képes." Így hát nincsen más opciója Amerikának, mint provokálni, provokálni, provokálni, reménykedve, hátha elszakad a cérna, és arra való hivatkozással, a most még meglévő helyzeti előnyüket érvényesíthetik. 5-10 év múlva, már csak kísérletezni sem érdemes ezzel - és ezt Amerika is nagyon jól tudja.
Mekk Elek
2023. március 23. 09:47
Azert arra kivancsi lennek, mekkora hepaj lenne abbol, ha a Karib-tengeren kinai hadihajok nyaralnanak.
Ulaszlo
2023. március 23. 09:06
Terrorista USA.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!