Orbán Viktor nagy bejelentést tett: Ezentúl Magyarország is vásárol Katartól gázt (VIDEÓ)

2023. május 22. 19:47

A kormányfő az arab országról egyebek közt elmondta, hogy „kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújt” és a béketáborhoz tartozik.

2023. május 22. 19:47
null

Orbán Viktor miniszterelnök arról számolt be a közösségi oldalán megosztott videóban, hogy „kimerítő és eredményes tárgyaláson” vannak túl a katari emírrel. A kormányfő felidézte, hogy „az elmúlt évben megtanultuk, hogy

A hiányzó orosz gáz tekintélyes részét az innen érkező LNG-gázzal pótolta az európai gazdaság”.

Az arab országról Orbán Viktor azt is elmondta, hogy „kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújt”, nem mellesleg pedig a béketáborhoz tartozik. „Abban érdekelt, hogy az orosz-ukrán háború minél hamarabb lezáruljon és hajlandó is a béketárgyalások közvetítésében szerepet vállalni” – hangzott el.

A magyar miniszterelnök ezután bejelentette, hogy ezentúl

Magyarország is vásárol majd gázt Katartól.

„Jó perspektíva nyílt meg a katari-magyar gazdasági együttműködés előtt”

„Több lábon állni még mindig jobb, mint egyetlen lábon” – szögezte le Orbán Viktor. Majd azzal folytatta, hogy a katari tárgyalópartnereikkel egyetértettek infrastruktúra-fejlesztésben, reptérfejlesztésben, sőt még a mezőgazdaság területén is kötöttek megállapodásokat.

„Jó perspektíva nyílt meg a katari-magyar gazdasági együttműködés előtt” – zárta gondolatait a kormányfő.

A bejelentésről szóló videót alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

***

Összesen 210 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vallasz Vilmos
2023. május 23. 09:36
Gondolom a megegyezéskor mérlegelték, hogy Katar nem fog könyörögni semmiért és ami még fontosabb, nem fogja tűrni a különböző sértegetéseket sem a kormány, külügy részéről. Ezek a muzulmán FAJ-ták, akiket annyira nem szeretnek itt a Mandineren büszke emberek, gondolnak egyet és szó nélkül elzárják a képzeletbeli csapot.
Lajoss
2023. május 23. 06:55
Gondolom,jó áron,mint az oroszoktól..Bruhaha
Igazszó
2023. május 23. 06:52
Mibwn is állapodtak meg? "ezentúl Magyarország is vásárol MAJD gázt Katartól." MAJD elküldik légipostán. MAJD belefingják a horvátoknál a csőbe egy már csutkára lekötött kapacitású rendszerbe. MAJD qrva olcsó lesz. Ja. Nem.
zuriktodor
2023. május 23. 06:04
Mondjuk, szerintem inkább a háborúban érdekeltek. A korábban a kutak tetején elégetett gázt most jó pénzért tudják piacra dobni. Ettől nem teljesen függetlenül Európa energiaellátásán komolyan el kellene gondolkodni, mert a gáztól való függés ellen hatékony megoldás kell, ami jelenleg nukleáris technológiával lenne kiváltható. Amint önként felszámoljuk az orosz csöveket, mindenki fel fogja baszni a gáz árát és ez kegyetlenül vissza fog vetni minket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!