Őrizetbe vett exelnök, anyósnál tárolt luxusbusz – botránysorozat sújtja a Skót Nemzeti Pártot

2023. június 13. 08:38

Nicola Sturgeon volt első minisztert és társait őrizetbe vették a homályos pénzügyek miatt: megrendült a Skóciát uraló függetlenségpárti mozgalom.

2023. június 13. 08:38
null
Rajcsányi Gellért
Rajcsányi Gellért

Botrányok rázzák meg a Skót Nemzeti Pártot (SNP). Vasárnap folyamán őrizetbe vették Nicola Sturgeont, Skócia korábbi első miniszterét is.

„Olyan helyzetben találtam magamat, miközben biztos vagyok abban, hogy nem követtem el semmilyen bűncselekményt, amit sokkolónak és mélyen felháborítónak tartok. Az ártatlanságom nem csak egy jogi vélelem. Kételyek nélkül tudom, hogy ártatlan vagyok” – közölte Sturgeon az őrizetbe vétel után.

A volt első minisztert több órán keresztül hallgatták ki a nyomozók,

aztán elengedték őt – ez azonban még nem a botrány vége, ami egyébként is évek óta tart.

Homályos pénzügyek

A Time beszámol arról: skót rendőrség nyomozása még 2021-ben kezdődött, amikor gyanúk merültek fel a Skót Nemzeti Párt pénzügyeivel szemben. Kétségessé vált ugyanis 600 ezer fontnyi pénzösszeg sorsa. Ezt a pénzt hivatalosan a tervezett második függetlenségi népszavazás számára gyűjtötték össze, ám egyes vádak szerint az összeget végül a 2017-es választási kampányban használta fel a Skót Nemzeti Párt – az SNP maga tagadja e vádakat.

Később kiderült az is, hogy

a Skóciát uraló SNP-nek mindössze 97 ezer fontja van a bankszámlán.

A homályos pénzügyek miatt sorra mondtak le vezető tisztségviselők a pártban, és tömegével kezdtek lelépni a párttagok is: a 2019-es 125 ezerről 72 ezerre csökkent a párttagság 2023-ra.

Peter Murrell pártigazgató (egyúttal Nicola Sturgeon akkori pártelnök-első miniszter férje) 2021 júniusában maga adott kölcsönt a pártnak, 107 ezer font értékben, csak hogy meglegyen a cash flow. A skót rendőrség egy hónappal később kezdett nyomozásba.

Sturgeon mostani őrizetbe vétele mellett már korábban őrizetbe került a pártigazgatóságról időközben lemondó férje, valamint az SNP pénzügyi vezetője is. Ugyan mindannyiukat kiengedték aztán az őrizetből, de a nyomozások tovább folynak.

Mint arról a Time ír, a nyomozás során olyan kínos történetekre is bukkantak, hogy a párt választási kampányához vásárolt

luxus lakóbuszt Sturgeon anyósának háza előtt találták meg és foglalták le a hatóságok.

A Skót Nemzeti Párt nehéz helyzetbe került a botrányok miatt. A párt és ezzel Skócia élére Sturgeon után Humza Yousaf került – ezzel Nyugat-Európa modern történelmében először áll egy ország(rész) élén muszlim vezető. Yousaf ugyanakkor egyértelműen Sturgeon embere és politikai örököse, így nehezen tud elhatárolódni az elődjei pénzügyi manővereitől.

Ahogy a Time cikkében szerepel, az SNP helyzetétől függetlenül kevéssé változik a skót függetlenség támogatottsága: az elmúlt években a skótok 45 és 53 százalék körüli aránya támogatta a függetlenedést, ami az elmúlt hónapokban 45-48 százaléknyira szűkült. Mint látható, a skótok továbbra is mélyen megosztottak a függetlenedés kérdésében, és

egy mostanában tartandó referendumon biztos, hogy nem lenne átütő többsége a függetlenségpárti mozgalomnak.

Az SNP-t magát persze még jobban megrázta a botránysorozat. Nagy-Britanniában jelenleg 2024 második felében tartanának parlamenti választást. Jelen állás szerint a Munkáspárt nagy fölénnyel legyőzné a régóta bukdácsolva kormányzó Konzervatív Pártot – mi több, az SNP megbicsaklása miatt hosszú idő után megtörténhetne az is, hogy Skóciában is visszaerősödik a Munkáspárt. A most Skóciát uraló SNP akár a jelenlegi képviselői felét elveszíthetné a londoni országos parlamentben.

Ideológiai harcok

Mint arról korábban lapunk is írt: Sturgeon kormányzásának utolsó éveiben meghatározó vitává vált a transzgender identitás kérdése. A skót nacionalizmus mellett a legvadabb balos-progresszív ügyeket is keblére ölelő Skót Nemzeti Párt keményvonalasai már évek óta azt akarták elérni, hogy a magukat transzgendernek valló személyek bemondásra is hivatalosan bejegyezhessék nemváltásukat, orvosi, fizikai beavatkozások nélkül is. A 2016 óta tartó próbálkozásokat többször is felfüggesztették,

Sturgeon maga is hűteni próbálta a genderradikálisok törekvéseit.

Végül vad botrányok kerekedtek az egész ügyből – az Isla Bryson-botrány megrázta Skóciát. Ennek során kiderült, hogy egy korábban férfiként nőket megerőszakoló személy magát nőnek kezdte vallani, és a büntetőügyének tárgyalása során már hormonterápia alatt állt.

A korábban nők elleni erőszakot elkövető transzgender személyt aztán először egy női börtönben tartották fogva – ami aztán óriási politikai botrányt váltott ki Skóciában. Az ügyben Nicola Sturgeon nem volt hajlandó egyértelmű állásfoglalást tenni. A transzgender személyt végül átszállították egy férfi börtönbe.

A vitákat tovább fokozta, hogy a skót parlament végül csak elfogadta a transzgender személyek nemváltását megkönnyítő törvényt – amit viszont a londoni brit konzervatív kormány blokkolt, mondván, hogy a törvény megkönnyítené a rosszban sántikáló férfiak nőknek fenntartott helyekre való bejutását. Sturgeon kikelt a londoni kormány döntése ellen,

szerinte a londoni kormány a skót demokráciát támadja,

miközben kultúrharcot indít a kérdésben.

Muszlim hatalomátvétel

Sturgeon után Humza Yousaf vette át az SNP vezetését. Yousaf 1985-ben született Glasgow-ban, de szülei ázsiai származásúak: apja Pakisztánból érkezett a családjával Nagy-Britanniába, édesanyja pedig dél-ázsiai származásúként született az afrikai Kenyában, és onnan költöztek Skóciába. Yousaf politikatudományt hallgatott Glasgow egyetemén, de már fiatalon belekóstolt a valódi politikába is.

Az Islamic Relief muszlim segélyszervezet szóvivőjeként, valamint hajléktalanokat és menedékkérőket segítő szervezetnek is dolgozott. Muszlim szervezetekben meglévő tagsága, s e szervezetek kapcsolati hálói azonban már

az iszlamizmussal és további radikális szereplőkkel hozták közvetett vagy közvetlen kapcsolatba,

ami már eddig is fölkeltette az illetékes őrkutya-szervezetek figyelmét, és esetleges vezető politikai tisztsége kapcsán még további tüzetes vizsgálatokra is számíthat Yousaf.

A politikus első, 2011-es parlamenti esküjét urdu nyelven, hagyományos dél-ázsiai öltözetben tette le. Ugyanakkor kiáll a progresszív törekvések mellett. Yousaf erről azt mondja:

Yousaf maga annak idején nem vett részt a melegházasság skóciai megszavazásában, egyéb elfoglaltságra hivatkozva, de egyébként szóban akkoriban is támogatta a kezdeményezést. Igaz, van olyan kritikusa, aki szerint direkt szervezte úgy a programját, hogy ne kelljen részt vennie a döntésben.

 

Nyitóképen: Nicola Sturgeon korábbi skót vezető (középen), jobbra mögötte utóda, Humza Yousaf (ANDY BUCHANAN / AFP)

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ZagerEvans2525
2023. június 13. 15:43
Hogyan került a jobbjára Szabótimi?
olajfa1
2023. június 13. 13:22
JEGENYEFÁK! JEGENYEFÁK! NEM NŐNEK AZ ÉGIG!!!
Reszelő Aladár
2023. június 13. 11:48
Skócia ennél többet érdemel. De legalább látjuk mire vezet a progesszió. Amúgy bármely politikust tönkre lehet tenni 1-2 millió dollárból. Meg kell próbálni megvesztegetni mindenkit a környéken, valaki úgyis meg fog dőlni, a többit a sajtó meg a közvélemény elintézi. A következő választáson bekövetkező bukásuk pedig ugyanannak tudható majd be mint a tömegmárkák transz kampányainak eredménye: amikor egy tömegpárt/márka elkezd mikroközösségekre optimalizálni és látványosan megy szembe a vásárlói/szavazói véleményével, akkor a vége büntetés lesz.
patópál
2023. június 13. 10:18
"Az ügyben Nicola Sturgeon nem volt hajlandó egyértelmű állásfoglalást tenni." Aztán bután pislog, hogy az emberek nem bízzák Skócia irányítását egy ilyen sunyi féregre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!