Döntött az EP: letartóztatnák Putyin legfőbb szövetségesét

2023. július 18. 18:22

A Európai Parlament Külügyi Bizottsága kedden 49 igen szavazattal, 3 nem és 2 tartózkodás mellett új jelentést fogadott el.

2023. július 18. 18:22
LUKASENKA, Aljakszandr; PUTYIN, Vlagyimir

A Európai Parlament Külügyi Bizottsága kedden 49 igen szavazattal, 3 nem és 2 tartózkodás mellett új jelentést fogadott el az Európia Unió Belaruszhoz fűződő kapcsolatairól  olvasható az Európai Parlament honlapján.

A képviselők elítélték Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök által a saját népe ellen elkövetett elnyomást és az emberi jogok megsértését. A jelentés felszólítja Belaruszt, hogy engedjék szabadon a jogtalanul bebörtönzött 1500 politikai foglyot.

Letartóztatnák Lukasenkát

A képviselők szerint Fehéroroszország is felelős az Ukrajnának okozott károkért és az Ukrajnában elkövetett bűncselekményekért. A jelentés ezért felszólítja az uniós intézményeket és a tagállamokat, hogy nemzetközi szinten tegyenek meg minden szükséges lépést annak érdekében, hogy lehetővé tegyék az emberiesség elleni bűncselekményekért és népirtásért felelős 

 

fehérorosz politikai és katonai vezetők büntetőeljárás alá vonását. 

 

Mivel a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) már elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök és az orosz gyermekjogi biztos ellen, a képviselők felszólítják a Nemzetközi Büntetőbíróságot, hogy fontolja meg hasonló elfogatóparancs bevezetését Aljakszandr Lukasenka ellen is. 

***

Nyitókép: MTI/AP/Pool/Kreml/Gavriil Grigorov)

 

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
papalimapapa
2023. július 24. 13:24
Pótcselekvés, szánalmas péniszpumpálás, valakinek látszani akarás. Egy impotens, fogalmatlan, tehetségtelen és velejéig korrupt gittegylet vergődése. Megértett a felszámolásra!
BAJA
2023. július 24. 10:48
nem értem. eddig nem az volt, hogy a Zorbán az? 😝
BAJA
2023. július 24. 07:47
bohócok
alenka
2023. július 19. 16:16
Lukasenka most kurvara beijedt... Mint Putin.. Röhej az egész ,szanalmas ez a világ....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!