Nagy a tét, akár a kánikula is befolyásolhatja a spanyol választások kimenetelét

2023. július 23. 17:20

A VOX párt elnöke azonban tömeges részvételre buzdított.

2023. július 23. 17:20
Spanish Prime Minister and Socialist Workers' Party Leader Pedro Sanchez speaks to press members ahead of the his vote for the July 23 general elections in Madrid, Spain on July 23, 2023.

A szavazásra jogosultak 40,4 százaléka, több mint 14 millióan adták le voksaikat az előrehozott parlamenti választásokon délután 14 óráig – ismertette az első, napközbeni részvételi adatokat Francesc Vallés kommunikációs államtitkár vasárnap Madridban.

A tájékoztatás szerint a részvételi arány eddig meghaladta a négy évvel ezelőttit,

amikor is a választók 37,9 százaléka szavazott kora délutánig az új alsóház (kongresszus) és felsőház (szenátus) összetételéről. Az államtitkár kiemelte: a közölt adatba nem számít be az a több mint 2,4 millió, péntekig leadott levélszavazat, amelyet a szavazóhelyiségek zárását követően kevernek a nap folyamán leadott voksokhoz a szavazókörökben.

Az egyetlen, amit kérhetek, az az eddigi legnagyobb részvételi arány,

a legnagyobb mozgósítás, mert ezzel elérjük, hogy a kormány erős legyen, hogy Spanyolország haladni tudjon a következő négy évben” – jelentette ki Pedro Sánchez miniszterelnök, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkára, aki a pártvezetők közül elsőként adta le szavazatát.

A politikust a szavazóhelyiség bejáratánál tüntetők két csoportja fogadta; támogatói „Elnök! Elnök!” skandálással, míg a többiek „Hazug!” felkiáltással.

A másodikként voksoló Santiago Abascal,

a VOX párt elnöke is tömeges részvételre buzdított

a sajtónak nyilatkozva és reményét fejezte ki, hogy „a szavazás eredménye lehetővé teszi, hogy Spanyolországban irányváltás történjen”. „Minden eredmény, amelyet a VOX elér e körülmények között, hősies eredmény lesz” – mondta, megjegyezve, hogy pártjának ellenszélben kellett kampányolnia, és sajnálatosnak nevezte a média és a többi politikus befolyásolási kísérleteit, a párt diskurzusának „kiforgatását” és „démonizálását”.

Csökken a részvételi arány

A részvételi arány azonban már a délután folyamán csökkent,

és két órával ezelőtt 53,12%-ot ért el, ami viszont alacsonyabb, mint a legutóbbi szavazáson. A hőmérséklet több helyen elérte a 39-40 Celsius-fokot – írta meg a BBC.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Nyitókép: JUAN CARLOS ROJAS / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
T. Péter
2023. július 23. 22:15
PP y Vox llegan a 164 escaños PSOE y Sumar, 158 (65% escrutado)
Obsitos Technikus
2023. július 23. 20:57
Akkor tényleg kurva nagy lehet a tét, ha a kánikula is befolyásolja...
NDAP1945
2023. július 23. 20:44
Spain, GAD3 poll (seat projection): PP-EPP: 150 (+61) PSOE-S&D: 112 (-8) VOX-ECR: 31 (-20) Sumar-LEFT|G/EFA: 27 (n.a.) ERC-G/EFA: 8 (-5) Junts-NI: 7 (-1) EH Bildu-LEFT: 6 (+1) PNV-RE: 5 (-1) BNG-G/EFA: 2 (+2) Eddigi eredmények, sajnos a vox csúnyán visszaesett
nempolitizalok-0
2023. július 23. 18:44
Annyira utálják már ott is a hazaáruló libsiket, bolsikat, hogy hiába 50 fok, se szieszta, se tengerpart, mindenki tódul leváltani őket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!