Továbbra is előzi az AfD a német kormánypártokat

2023. szeptember 01. 12:21

A radikális jobboldali párt már a második helyen áll a felmérések szerint.

2023. szeptember 01. 12:21

Új mélypontra süllyedt az Olaf Scholz vezette kormány támogatottsága Németországban, és egyre többen aggódnak a gazdasági helyzet miatt – mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés.

Az ARD országos köztelevízió Deutschlandtrend nevű felméréssorozatának új adatai szerint a választók csupán 19 százaléka elégedett a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) koalíciójának munkájával. Ez 2 százalékpontos csökkenés augusztus elejéhez képest, és a legalacsonyabb érték a 2021 decemberében hivatalba lépett kormány történetében.

A kevéssé, vagy egyáltalán nem elégedettek aránya 1 százalékponttal 79 százalékra emelkedett.

A választókorú népességre reprezentatív felmérés szerint a németeket egyre inkább nyomasztja a recesszió szélén egyensúlyozó gazdaság helyzete: míg tavasszal mindössze 7 százalékuk gondolta, hogy a gazdaság állapota az ország legnagyobb gondjai közé tartozik, nyár végén már 28 százalék vélekedett így.

Ezzel a gazdaság áll az első helyen a leggyakrabban említett gondok augusztus végi rangsorában.

A második a bevándorlás és a menekültügy 26 százalékkal,

amely ugyancsak jelentős növekedés az áprilisi 19 százalékhoz képest. Az éghajlatváltozás és a környezetvédelem ügye a harmadik helyre szorult, a tavaszi 26 százalék helyett 18 százalék tartja a kiemelt fontosságúnak.

Az AfD erősödése

A kormányzati munka megítélésének romlása és az ország előtt álló kihívások fontossági sorrendjének átalakulása mellett meghatározó trend a legnagyobb ellenzéki erőtől, a CDU/CSU jobbközép pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) párt erősödése is.

Az ellenzéki párt a szavazatok 22 százalékát szerezné meg,

ha a következő vasárnap lenne a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás.

Ennél magasabb értéket soha nem mértek a Deutschlandtrend-felmérések történetében. A 22 százalék azt is jelenti, hogy az AfD megduplázta táborát a legutóbbi, 2021 szeptemberében tartott Bundestag-választáson elért 10,3 százalékhoz képest.

Az első számú politikai erő a CDU/CSU, amely 29 százalékon áll,

jelentősen erősödött a 2021-es választáson elért 24,1 százalékhoz képest.

A második helyen álló AfD után az SPD következik, 16 százalékkal, nagymértékben gyengülve a 2021-ben elért 25,7 százalékhoz képest. A Zöldek 14 százalékon állnak, támogatottságuk nem változott lényegesen a 2021-es 14,8 százalékhoz viszonyítva, az adat mégis gyengülést jelez, mert egy éve, 2022 nyarán még a választók 20-21 százaléka támogatta őket. Az FDP-re 6 százalék szavazna, a liberálisok tábora így nagyjából megfeleződött a 2021-es 11,5 százalékhoz képest.

Az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) 4 százalékon áll, tovább gyengült a 2021-es Bundestag-választáshoz képest, amelyen 4,9 százalékos eredménnyel az 5 százalékos bejutási küszöb alatt maradt és csak annak révén szerzett képviseletet, hogy jelöltjei három egyéni körzetet megnyertek.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/EPA/Hayoung Jeon

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SzaboGeza
2023. szeptember 03. 01:29
Akkor lesz REND!!!!! Németországban ha az AFD-nek 2/3 -ada lesz!!! És az összes liberó hazaárulót, el tudja hajtani az Európai parlamentből!!!
Csubszi
2023. szeptember 01. 23:22
Lesz az AFD első is, annyira béna a német politikai elit!
figyelő4322
2023. szeptember 01. 19:38
Az AfD legfeljebb csak úgy kerülhetne kormányra, ha minimum 60%-ot kapna, különben a 'titkos szolgáik' elcsalnák a választást. Persze lehet, hogy még úgy is arra az eredményre jutnának, hogy nix AfD. Különben is egyáltalán nem valószínű, hogy annyi szavazatot kapnának. Nem hiszem, hogy van még elég normális germán szavazó ahhoz az eredményhez.
blondiner
2023. szeptember 01. 19:28
Majd jól betiltják az AFD-t, mint Zselé a többi pártot :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!