Olaszország kórházhajót küld a Gázai övezet partjaihoz

2023. november 08. 18:43

„Egyértelműen jelezzük, hogy Olaszország hogyan kíván a palesztin nép felé fordulni” – nyilatkozta a védelmi miniszter.

2023. november 08. 18:43

„Elsőként hajtunk végre ilyen humanitárius műveletet a térségben, de reméljük, hogy más országok is követni fogják a példánkat” – mondta Guido Crosetto olasz védelmi miniszter szerdán Rómában. Az olasz haditengerészet Vulcano nevű hajója a Gázai övezet lezárt partvidékének sérültjeit fogja ellátni. Crosetto szerint a kórházhajó fedélzetén 

170 fős legénység, köztük harminc orvosi vészhelyzetekre kiképzett haditengerész szolgál.  

A hajó indulását szerdára tervezték a Róma melletti Civitavecchia kikötőből. A Vulcano először Ciprus felé indul, és onnan hajózik a Gázai övezethez legközelebbi partokhoz. Megérkezése után 

a sérülteket a fedélzetre viszik, majd ellátásuk után visszaszállítják őket a partra.    

„A hajót az Izrael és a Hamász közötti háború által érintett területek közelébe akarjuk telepíteni, hogy egyértelműen jelezzük, hogy Olaszország mit gondol, és hogyan kíván a palesztin nép felé fordulni” – mondta Crosetto. A miniszter hozzátette: úgy gondolja, hogy a kórházhajó működését a palesztinok és az izraeliek is örömmel fogadják. Crosetto szerint egy tábori kórházat is Gázába küldenek, hogy a szárazföldön is orvosi segítséget nyújthassanak a sérülteknek. Az olasz kezdeményezés a NATO-tagállamokkal és más európai és közel-keleti országokkal történt megállapodások eredményeként valósul meg.

(MTI)

Nyitókép: AFP / Fatima Sbair

 

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fater0921
2023. november 09. 10:59
Biztos hogy a nép is ezt akarja, nem csak a kormány???????????????????????????????
Roadkill
2023. november 09. 09:35
ezhülye, miért nem Afrika partjaihoz küldi, ott is egy csomó szerencsétlen gumicsónakos szorul orvosi ellátásra, szeretnék egészségesen, munkára készen megvetni a lábukat Lampedusán
Kybon
2023. november 08. 22:25
Jóemberkedigó! Ha már benne vannak a biznyicben, egész Gázát vihetik is Olaszba! Taxidigó...
kislaci-2
2023. november 08. 21:15
tud loni a hajo?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!