Vérontás a gázai menekülttáborban – az Izrael-Hamász konfliktus további civil áldozatokat követel

2023. november 01. 08:27

Izrael a csapás előtt figyelmeztetett, s a terület kiürítését kérte.

2023. november 01. 08:27
null

A Hamász egyik parancsnokságát célzó izraeli csapás katasztrofális károkat okozott az észak-gázai Dzsabalíja menekülttáborban. A támadás sok civillel is végzett a szemtanúk és orvosok beszámolója alapján – írta meg a CNN.

A lap szerint nehéz tisztán látni a kialakult helyzetben. Az izraeli hadsereg ugyanis azt is közölte, hogy „számos Hamász terroristát” is eltaláltak a csapás során, és hogy a hadsereg a Központi Jabalya zászlóalj és a polgári épületek felett is átvette az irányítást.

Izrael a csapás előtt figyelmeztetett, s a terület kiürítését kérte.

A Hamász egyik vezetője is jelen volt a menekülttáborban. Hazem Qassem, a militáns csoport szóvivője azzal vádolta Izraelt, hogy ezzel csak megpróbálja igazolni a „a civilek, a gyermekek és a nők elleni elkövetett szörnyű bűncselekményt”.

A szemtanúk beszámolója szerint 

gyerekek cipeltek más sérült gyerekeket,

 miután a Hamász tábor környezetében élő palesztin civilek is megsérültek. Az áldozatok és a sérültek pontos számáról egyelőre nincs pontos információ.

Az Izraeli Védelmi Erők nyilatkozata szerint a légicsapás Ibrahim Biarit vette célba, sikerrel. Bihari a Hamász egyik parancsnoka volt, s őt tartották felelősnek az október 7-i Izrael elleni támadásért, amely több mint 1400 ember halálát követelte, s amely során több száz embert túszként rabolt el a terroristacsoport.

Nyitókép: Mahmud HAMS / AFP

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
0123456789-2
2023. november 01. 11:26
https://www.youtube.com/watch?v=d4Cl4mPplnE
Dunhill67
2023. november 01. 10:37
rohadtul nem támogatok egyetlen háborút sem....de a ha a gyilkológépek a civileket használják élő pajzsnak(közöttük rejtőzködnek,civil épületeket,óvodákat,iskolákat használnak fel a fegyvereik bújtatására) és mielőtt odabasznának nekik még szólnak is előtte....háát
Mich99
2023. november 01. 10:36
A terroristák mind "civilek"...
Hobby024
2023. november 01. 10:09
Ami Izraelben történt az nettó terrorizmus, a legrosszabb fajtából, ami Gázában, az a legrosszabb NÉPIRTÁS. Ebből Izrael és az Izrael oldalán állók nem tudnak jól kijönni. Még nyilatkozatok alapján is KI KELLETT VOLNA MARADNI BELŐLE!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!