Kész a törvénytervezet: 500 ezer új katonát sorozhatnak be az ukrán hadseregbe

2023. december 25. 19:45

A mozgósításról szóló törvényjavaslatot a következő napokban mutatják majd be.

2023. december 25. 19:45
null

Az ATV ír arról, hogy a közeljövőben az ukrán parlament elé fog kerülni egy olyan törvénytervezet, amely a mozgósítás szabályait módosítaná. Rusztem Umerov, az ország védelmi minisztere kijelentette, hogy a változtatások célja az, hogy a polgárok ne tekintsék büntetésnek a katonai szolgálatra való behívást. A törvénytervezet ambiciózus célt tűzött ki: közel félmillió új katonát a hadseregben.

Olyan törvényt akarunk, amely érthető az emberek számára. A hadsereggel, a miniszterekkel és a parlamenttel folyamatos egyeztetést folytatunk

– mondta a védelmi miniszter, majd hozzátette, hogy „ha a társadalom is azt akarja, hogy Ukrajna visszafoglalhassa az orosz kézen lévő területeket, akkor az embereknek meg kell érteniük, miként állíthatják helyre az 1991-es határokat”

Umerov továbbá elmondta, hogy a háború végéig nem fogják leszerelni a most szolgáló katonákat, viszont biztosítanak számukra megfelelő mennyiségű szabadságot. Készülő törvényjavaslattal és a közel félmilliós létszámbővítéssel kapcsolatban az ukrán elnök is megszólalt.

Ez egy nagyon komoly szám, érvekre van szükségünk, hogy alátámasszuk célkitűzéseinket

– tette hozzá Volodimir Zelenszkij.

Egy a törvénytervezettel kapcsolatos bejegyzést itt tekinthet meg:

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Olena Z / Getty images

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atti64
2024. január 06. 13:34
Ez a seggfej szétbassza a saját népét mikor likvidálják már ezt a patkányt?
blanconegro
2023. december 27. 16:15
Ez valami szánalmas. És undorító. Elképesztő mire képesek.
Advocate
2023. december 27. 11:11
Mehetnek a húsfarálóba! Lassan nem marad egy fiataljuk se! Megéri? (Költői)
Dunhill67
2023. december 26. 17:50
akkor rajta...mire várnak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!