„Még a kommunisták is sokkal tisztességesebben viselkedtek velünk” – lengyel újságíró Tuskék erőszakos tévéfoglalásáról

2023. december 23. 08:22

Ha a hivatalos eljárások értelmében törvényes vezetőváltás történt volna a TVP, a Lengyel Sajtóügynökség és a Lengyel Rádió vezetésében, akkor távoztak volna, szögezte le Jan Pospieszalski.

2023. december 23. 08:22
TUSK, Donald

„Sok mindent megtapasztaltam a köztelevíziónál. Láttam, hogy sok vezérigazgatót leváltottak, emlékszem különböző, többé-kevésbé viharos személycserékre is. De olyat még soha nem láttam mostanáig, hogy néhány külsős ember erőszakkal vezette ki az embereket az irodájukból, ajtókat csapkodtak, képviselőket lökdöstek. Őszintén szólva, soha nem láttam még ilyen erőszakoskodást” – jelentette ki a Remix News nemzetközi hírportálnak adott interjúban Jan Pospieszalski lengyel újságíró, aki a köztelevízió (TVP) beszélgetős műsorát vezette.

1994-ben kezdtem el dolgozni a TVP-nél. Új csapat voltunk, és ott sem láttak szívesen. A posztkommunista berendezkedés, amelyhez akkoriban a televízió személyzete többnyire tartozott, idegen testként kezelt minket. De még azok a kommunisták is sokkal tisztességesebben viselkedtek velünk, mint amit ma látunk azokon a mobiltelefonos videofelvételeken Varsóban” – mesélt élményeiről Pospieszalski a Magyar Nemzet szemléje szerint.

Szerinte a  közszolgálati televízió erőszakos átvétele Donald Tusk és új kormánya részéről annak beismerése, hogy tudják, hogy nem tartják be a törvényt.

Pospieszalski leszögezte:  ha a hivatalos eljárások értelmében törvényes vezetőváltás történt volna a TVP, a Lengyel Sajtóügynökség és a Lengyel Rádió vezetésében, akkor az előző csapat ugyanúgy távozott volna, mint ahogy távoztak a PiS-es politkusok az állami intézményekből.

Az új lengyel kormány radikális lépései óta folyamatosak a tüntetések Varsóban, az eddig kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt politikusai és szimpatizánsai szakadatlanul tüntetnek a köztelevízió épülete előtt. A párt a közösségi oldalon is élesen bírálja Donald Tuskék erőszakos cselekedeteit.

Nemet mondunk Donald Tusk és tisztjei által létrehozott propagandára, akik illegálisan foglalják el a köztelevízió, a lengyel rádió és a lengyel sajtóügynökség székhelyét. Nemet mondunk a törvénysértésre, a lengyel demokrácia lábbal tiprására és a szólásszabadság korlátozására” – írja a párt az X-en.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/EPA/PAP/Leszek Szymanski

 

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. december 27. 17:02
Savanyú a szőlő…
catalina11
2023. december 25. 07:04
„Még a kommunisták is sokkal tisztességesebben viselkedtek velünk” – lengyel újságíró Tuskék erőszakos tévéfoglalásáról A kommunisták rosszak, a liberálisok romlottak.
zsolti123
2023. december 23. 15:53
Úgy kussol most Brüsszel, mint laposszar a fűben: Donald Tusk és a lengyel baloldal eltiporta a jogállamot, Brüsszel hallgat Egy kulturális miniszternek kinevezett állambiztonsági tiszt vezetésével verőlegények és rendőrök szállták meg a lengyel köztévét. https://www.origo.hu/nagyvilag/20231222-donald-tusk-lengyelorszag-media.html
olajfa-0
2023. december 23. 12:19
Ezt előre lehetett tudni. Sajnos a megvezethető emberek száma növekszik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!