Válságba taszítja a politikai korrektség a gazdaságot – kifakadt a legrégebbi német családi cég vezetője

2023. augusztus 17. 19:42

„Amit itt tapasztalunk, az egy hazai válság – kezdve egy teljesen elhibázott energiapolitikával.” Németország legrégebbi családi vállalkozása 1502 óta működik, immár a 17. nemzedék irányítja a Coatinc nevű horganyzó üzemet. És nincsenek megelégedve a jelen német helyzettel.

2023. augusztus 17. 19:42
Berlin Brandenburgi kapu

„Háborúk? Hiperinfláció? Amit most tapasztalunk, azt sokkal problematikusabbnak látom” – vallja Paul Niederstein ügyvezető igazgató, aki a 17. nemzedéket képviseli a több mint fél évezrede működő Coatinc horganyzó cég élén, s aki a Weltnek adott interjút a német gazdasági helyzetről.

A Német Kis- és Középvállalkozások Szövetségének legfrissebb felmérése azt mutatja: a kis- és középvállalkozások 26 százaléka jelenleg a feladáson gondolkodik, 22 százalék pedig a kivándorlásról. Sokak számára a jelenlegi gazdasági válság már túl nagy.

A Siegenben (Észak-Rajna-Vesztfália) található Coatinc vezetője szerint a korábbiakkal ellentétben ezúttal a problémák hazai gyökerűek – és a politikusok nem lépnek fel a megoldásuk érdekében.

„Jelenleg sokan keresnek meg minket. Valószínűleg azért, mert aggódnak az általános helyzet miatt” – vallja a családi cég vezetője. 

„Amit itt tapasztalunk, az egy házi válság – kezdve egy teljesen elhibázott energiapolitikával.”

Niederstein kifejti: „Mindenekelőtt az alázat hiánya a berlini és európai politikusok részéről. Számomra ez azt is jelenti, hogy a politikusok egymást előzik meg politikai korrektségükben anélkül, hogy egyszer is objektíven és teljesen átláthatóan szemlélnék a helyzetet. Hiányzik a józanság és az objektivitás, hogy megnézzük, mi az, amire most valóban szükség van. A veszély az, hogy ha semmi sem változik, akkor a németországi üzleti helyszín keretfeltételei még rosszabbak lesznek. A keretfeltételek pedig a politika és nem a világgazdaság miatt rosszak. Vállalatunknak Amerikában és Törökországban is vannak telephelyei. Ott teljesen más a helyzet.”

A cégvezető úgy látja: „A globális versenyben Németországnak nem szabad szem elől tévesztenie piaci környezetét. Világos célokra van szükségünk, és tudnunk kell, merre tart az ország. Jelenleg például az energiaárak tekintetében nem vagyunk versenyképesek, ezért a kulcsfontosságú iparágak jelenleg sok termelést külföldre helyeznek át, és végül megint lemaradunk.”

Niederstein leszögezi: 

„Valójában egy új Marshall-tervre van szükségünk”.

Hozzáteszi: „Mi egy olyan országban élünk, ahol túlzott a bürokrácia”.

A nemzetközi versenyhelyzetről a német cégvezető azt mondja:

„Ha ma van nálam egy euró vagy egy dollár, és azt kérdezik tőlem, hogy hová megy vele - egyértelműen azt mondanám: az USA-ba. Nagy valószínűséggel mi is ezt fogjuk tenni, csak úgy, hogy közben nem adjuk fel az itteni helyszínt. Ott mindenekelőtt kevésbé ideologikus. Európát most világszerte megmosolyogják naivitása miatt, hogy az újraiparosítás erkölcsi kritériumokon bukik meg. Külföldön Európát emiatt kinevetik - én ezt még az alázat és az arrogancia hiányának is nevezném. Az Egyesült Államokban, ahol az újraiparosítás most valóban zajlik, talán hamarosan Angliában, Törökországban, Ázsiában, egyébként is, más a helyzet. Ahhoz, hogy itt más irányt vegyenek a dolgok, előbb fel kell robbanniuk” – fogalmaz a vállalatvezető.

Az AfD mint rendszerkritikus erő népszerűség-növekedéséről Niederstein azt mondja:

„Az ember felteszi magának a kérdést, hogy miért is van ez valójában így? Soha nem szavaznék erre a pártra, de egyszerűen úgy gondolom, hogy az embereket megdöbbenti, taszítja és feldühíti, hogy a politikából hiányzik a pragmatizmus.

A politikai korrektség és a mainstream nézetek nem mindig segítik a középosztályt.”

A Welt kérdésére, hogy „a politikai korrektség tönkretesz minket?”, a cégvezető úgy válaszol: „Csak akkor, ha nem találja el a valóságot. És jelenleg éppen ezt teszi.”

A jövő kilátásaival kapcsolatban Niederstein azt mondja:

„Továbbra is erős ipari helyszín leszünk. Ennek azonban az a feltétele, hogy a politikusok most változtassanak irányt. Ha most elhanyagoljuk az ipart, az a jövőben fájdalmas lesz. Akkor az is lehet, hogy 2040-ben egy erősebb AfD-t látunk. Ha bölcsen cselekszünk, és nem követjük el azokat a hibákat, amelyeket például Anglia követett el az 1980-as években, akkor Németország előbb-utóbb visszanyeri egyensúlyát. De talán addig is szükségünk van egy kis segítségre.”

 

Nyitókép: Pixabay

 

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. augusztus 19. 10:10
Megint a németek, megint menetelni akarnak, de rettegnek, hogyha elindulnak akkor oda is érnek. Rettegnek önmaguktól, hogy megint valami hülye parancsait kezdik követni és abból megint baj lesz. Inkább követik idegen érdekek parancsait, de abból meg káosz lesz, megint előjönnek a szélsőségek és inkább rettegnek önmaguktól.
kőbaltás
2023. augusztus 18. 10:11
Németország azért ment tönkre mert az amerikaiak szándékosan tönkretették. Mivel jelenleg az USA legfontosabb célja Európa földbe döngölése. Németország Európa motorja volt,nyilván azt kellett először tönkre vágni. Mindennek tetejébe a Németek ész nélkül szállítják a fegyvereket Ukrajnának,sokmilliárdos értékben Ezáltal szembekerülnek a minden nyersanyaggal rendelkező Oroszországgal. Egyszóval Németországnak vége van mint a botnak,de volt már ilyen 1918-ban,meg 1945-ben is.
Ben Jeremiah
2023. augusztus 18. 08:34
Hát. nem tudom, ez a cikk eleve szar (A Weltet ismerve, simán benne van, hogy egy balekot behoztak szerecsenmosdatni, hogy a világ, a világpolitika az jó, de a német politika - ami mellesleg a világ mainstreamjának a szolgája - nem jó...) "A keretfeltételek pedig a politika és nem a világgazdaság miatt rosszak. " Ja, persze. A német politika az a holdról csöppent oda, nem ám az atlantista szervilizmus terméke.. "én ezt még az alázat és az arrogancia hiányának is nevezném." - milyen az, amikor ez a két ellentétes dolog hiányzik??
Phm045
2023. augusztus 18. 05:26
2040-re datálja az AFD megerősödését. Ha igy maradnak a dolgok, a következő választáskor nyerhetnek, ha a jenki addigra nem likvidáltatja őket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!