Bejelentést tettek a szaúdiak: ennek minden autós örülni fog!

2024. január 08. 09:18

Februárban olcsóbban adták a nyersolajat valamennyi régió számára.

2024. január 08. 09:18
null

Csökkent a kőolaj ára a nemzetközi piacokon Szaúd-Arábiának arra a bejelentésére, hogy februárban olcsóbban adja a nyersolajat valamennyi régió számára.

Hétfőn fél nyolckor az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 1,04 dollár (1,32 százalék) csökkenéssel, 77,72 dolláron állt. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai olajfajta jegyzése 1,12 dollárral (1,52 százalékkal) 72,69 dollárra süllyedt. A múlt héten a Brent 2,2 százalékkal, a WTI 3 százalékkal drágult.

A Saudi Aramco szaúdi olajtársaság vasárnap közölte, hogy februárban hordónként 2 dollárral csökkenti a kőolaj árát minden régió számára. Megfigyelők rámutattak arra, hogy a piac továbbra is figyelemmel kíséri a líbiai helyzetet, ahol tiltakozások miatt leállították az olajkitermelést az ország legnagyobb olajmezőjén, továbbá a Vörös-tengeren kialakult helyzetet is vizsgálják a jemeni húszik kereskedelmi hajók elleni sorozatos támadásait követően.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

 

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
stormy
2024. január 08. 11:40
fasza!!! a 200ft-es benzinért nem fogok csak 550fit fizetni 559 helyett. ez már túl sok a jóbol.
Töki
2024. január 08. 11:24
Hála Istennek! Adják is olcsóbban. ;)
kislaci-2
2024. január 08. 11:01
budos csorok mehettek kanazni
RasPutin
2024. január 08. 09:52
Februárban olcsóbban adták a nyersolajat valamennyi régió számára. Január van. Már megint a takarítónő a felelős szerkesztő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!