Vezet a Smart Vineyard

2014. november 05. 12:48

Csodát tettek a Mandiner olvasói: a Szőlőőr fejlesztői vezetnek az Intel Global Challenge startupverseny közönségdíjáért folytatott küzdelemben. A versenyt az nyeri, aki a négy nap alatt a legtöbb lájkot gyűjti össze a YouTube-on. Íme a második nap videója!

2014. november 05. 12:48

Mint azt tegnap megírtuk a Mandineren: a Szőlőőr nevű növényvédelmi eszközt fejlesztő magyar cég, a Smart Vineyard bejutott a nagypresztízsű Intel Global Challenge startupverseny kaliforniai döntőjébe, ahol a fődíj mellett a közönségdíjért is ringbe szálltak, amit úgy lehet megnyerni, ha az ő YouTube-videóikat lájkolják a legtöbben a négy nap alatt. A keddi volt az első videó, a szerdai a második, és kettő még jön.

„A tegnapihoz hasonlóan a mai nap is bővelkedett izgalmakban és érdekességekben, hiszen az egész napot a Stanfordon, az Egyesült Államok és a világ egyik legnívósabb egyetemén töltöttük remek előadók társaságában. Természetesen emellett készülnünk is kellett a holnapi elődöntőre, illetve össze kellett raknunk a mai minifilmet is. Este ért a jó hír, hogy a napi közönségdíjat a sok YouTube-on kapott lájk miatt mi nyertük. A versenynek ezzel még nincs vége, hiszen a közönségdíjat az nyeri, aki a négy nap alatt összegyűjti a legtöbb lájkot, amiket ezúton is köszönünk mindenkinek” — írta a Mandinernek küldött e-mailjében Huszthy Balázs, a Smart Vineyard marketing- és PR-menedzsere, aki arra kéri olvasóinkat, segítsenek nekik ma is.

A második napról szóló anyagukra itt lehet szavazni, a YouTube-videó lájkolásával.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2014. november 06. 16:40
Ilyen elektrónikus újság, azt hiszem, hogy se nyugaton, se keleten nincs, mint amilyen a MANDINER! Ez egy unikum! Az itt, általam nagyon tisztelt, kommentelők, HATALOMMAL RENDELKEZNEK. Nem, hogy rossz, hogy ennyire eltérőek a világnézeteik/világnézetünk, hanem egyenesen EZ A JÓ! Aztán meg kiváló publicisták szerkesztik (pl: Rajcsányi Gellért) akik felül ewmelkedtek a hétköznapi szólamoktól. Mi közvélemény alakítására vagyunk képesek, és ezzel messze elhagyjuk a szokásos cionzsidó irányítókat világszerte.
kulalak
2014. november 05. 20:45
Majd mondjátok el mi lett a vége. Szavaztam, megnéztem!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!