A Kódolás Órája 2015

2015. december 11. 09:22

December 7. és 13. között rendezik meg a Computer Science Week-et, ezen belül pedig a Kódolás Óráját, a világ legnagyobb informatikai oktatási kezdeményezését. Itt a gyerekeket, tanáraikat és szüleiket szeretnék megismertetni a kódolás alapjaival. December 12-én szombaton az Óbudai Egyetemen várják a kódolás iránt érdeklődő fiatalokat.

2015. december 11. 09:22

A legújabb PISA tesztből kiderült a magyar tinédzserek majdnem  60 százaléka digitális analfabéta és mellesleg elégtelen tudású, de kevés a programozó informatikus is hazánkban. Ez a magyar gazdaság versenyképességét jelentősen lerontja. A 21. századi munkaerőpiacon a digitális írástudás kulcskompetenciának számít. Azonban az IVSZ – Informatikai Vállalkozások Szövetsége idén publikált felmérése szerint a legtöbb diák Magyarországon nem rendelkezik azzal a tudásszinttel, amellyel képes volna helytállni a digitális munkahelyeken, pedig a tanulmány szerint néhány éven belül nem lesz olyan állás, amelynél nélkülözhető lenne a digitális írástudás. Az informatikusok és a programozók továbbra is hiányszakmák Magyarországon.


A digitális írástudás, a mindannyiunkat egyre inkább körülvevő informatikai eszközök kezelésének és irányításának képessége mára alapvetővé, szükségessé vált. Nemcsak a munkaerőpiacon, de a mindennapi életvezetésben is megkerülhetetlen ez a kulcskompetencia.


 

December 7. és 13. között rendezik meg a Computer Science Week-et, ezen belül pedig a Kódolás Óráját, a világ legnagyobb informatikai oktatási kezdeményezését. Itt a gyerekeket, tanáraikat és szüleiket szeretnék megismertetni a kódolás alapjaival, hogy minél fiatalabb korban felkeltsék a számítástechnika iránti érdeklődést. A projekt egyik legnagyobb támogatója a Microsoft, aki hazánkban kiemelten kezeli az eseményt, december 12-én szombaton az Óbudai Egyetemen várják a kódolás iránt érdeklődő fiatalokat.

A Kódolás Órája szervezője a Code.org, egy nyilvános non-profit szervezet. A Code.org célja, hogy a számítástechnikát több iskolában elérhetővé téve segítsen a használatának terjedésében, miközben növeli a nők és az alul reprezentált kisebbségek részvételét. A Kódolás Órája projekt támogatására egy példa nélküli együttműködés alakult ki olyan résztvevőkkel, mint a Microsoft, az Apple, az Amazon, a Boys and Girls Clubs of America és a College Board. Minden diáknak meg kellene kapnia a lehetőséget, hogy számítástechnikát tanuljon. Segít a problémamegoldó képesség, a logika és a kreativitás fejlesztésében. A korai kezdéssel a diákok olyan tudáshoz jutnak, ami bármilyen 21. századi karrierpályán biztosítja a siker alapjait. A Kódolás Órája egy egy órás bevezetés a számítástudomány alapjaiba, célja, hogy eloszlassa a kód homályát, és megmutassa, hogy bárki megtanulhatja az alapokat. Bárki kipróbálhatja az oktatóanyagokat.

December 12-én kezdő és haladó programozóknak érdemes lesz egyaránt ellátogatni az ELTE Informatikai Karának épületébe (Pázmány Péter sétány 1/c). A Kódolás órája keretén belül ugyanis a Microsoft szakemberei segítségével a helyszínen lévő  8-14 év közötti gyerekek játékos foglalkozás keretén belül kóstolhatnak bele a programozás világába, a Kodu, a Minecraft és a Csillagok háborúja témájú Code.org segítségével megismerve a kódolás alapjait. A helyszínre közel kétszáz gyermeket várnak a szervezők, a részvétel ingyenes, így érdemes akár már most a szülőkkel regisztrálni az esemény oldalán.

Minden diáknak, minden iskolában meg kellene adni a lehetőséget, hogy számítástechnikát tanuljon!

(Cikkünk a „Digitális Oktatás”  sorozat második része.)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!