Tehetségtelen költők a számítógépek?

2016. május 24. 12:00

Hiába verselt az algoritmus, nem tudta meggyőzni bíráit, hogy a szonett szerzője húsvér ember.

2016. május 24. 12:00

Számítógépek remekül raktáraznak, javulnak az autóvezetésben, de a verseléshez nem igazán értenek – állapították meg a Dartmouth College kutatói, miután szonettíró és más algoritmusokat versenyeztettek.

A bíráknak, mint a Turing-tesztben, ember és gép által jegyzett költemények szerzőjét kellett megállapítani. Komputereknek ezúttal sem sikerült megtéveszteni az ítészeket, akik minden esetben rájöttek, hogy mesterséges intelligencia az alkotó. A tízből hat ember, négy különféle algoritmusok munkája volt.

A szonettírásra programozott gépeknek főneveket adtak meg (például „hullám”, „turista”, „emelet”). Költeményeik felemásra sikerültek: nincs bennük narratíva, nem gördülékenyek, nyelvezetük bizarr, szokatlan mondatformákat használtak stb.

Más programoknak rövid sztorit kellett gyártaniuk, számítógéppel és humán DJ-vel a szereplők között. Egyetlen bíró kivételével mind rájött, kik a szerzők.

A harmadik tesztnél hol DJ, hol algoritmus zenélt a fekete függöny mögött. A táncolók 40 százaléka két algoritmust vélt embernek.

A verseny szervezésében segédkező Michael Casey professzor szerint igen komoly kihívás egy algoritmusnak verset, novellát vagy zenét írni. Nem érzékeli a nüánszokat, a versek összes formai követelményét. Idővel persze javulnak, és a jövőben gép Shakespeare-ek is feltűnhetnek, de egyelőre távol vagyunk tőlük. Valószínűleg jobb lenne, ha művészek programoznák őket.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!