Boeing-gépen érkezik a Marsra az első utas?

2016. október 06. 14:30

A Boeing vezérigazgatója szerint cége legyőzi Elon Musk Space X-ét a Mars-versenyben.

2016. október 06. 14:30

Denis Muilenberg, Boeing-vezérigazgató szerint cége legyőzheti az első Mars-utazást ideális esetben 2024-re tervező Elon Muskot.

„Meggyőződésem, hogy Boeing-űrhajón fog érkezni a Marsra lépő első ember” – nyilatkozta egy chicagói konferencián.

Több mint 50 éve a Boeing is közreműködött a világ minden idők legmasszívabb rakétája, a Saturn V építésében. Most a NASA-val dolgozik a világűr felfedezésére induló rakétarendszeren, és a Nemzetközi Űrállomásra is szállít asztronautákat.

Musk szeptember 27-én jelentette be a Mars gyarmatosítására vonatkozó terveit, és hogy az út költsége maximum 200 ezer dollár lehet. Vele szemben Muilenberg egyelőre közelebbi célpontokra, a Föld keringési pályáján lévő helyekre küldene turistákat, ahol tucatnyi hotelt és mikrogravitációs labort létesítenének. Szerinte a Földhöz közelebbi űrturizmus virágzó üzlet lehet a következő évtizedekben.

Musk másik vetélytársa, a nonprofit Mars One szintén elsőként szeretne embert eljuttatni a vörös bolygóra. A szervezet űrhajós-válogató programjára több mint 200 ezren jelentkeztek már.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!